Ez történt a héten - 32. hét | | 2012 augusztus 13. - 10:29 - BSZK |
Hétfőn Hádi elnök bejelentette, hogy átszervezi a jemeni hadsereg egy részét, érvényt adva a követeléseknek, hogy szorítsa vissza a volt elnök rokonainak befolyását a fegyveres erőkben. A Köztársasági Gárdából kiválik az Elnöki Védelmi Erő, amely saját parancsnoksága alá fog kerülni. A Szaleh fia, Ahmad Ali Abdullah Szaleh dandártábornok által vezetett Gárda több egysége ezentúl regionális parancsnokságokhoz fog tartozni. Hádi ezen kívül integrálja a Szaleh ellen harcoló Ali Mohszenal-Ahmar egységeit is.
Líbia Nemzeti Átmeneti Tanácsa (NTC) szerdán átadta a hatalmat az Általános Nemzeti Kongresszusnak (GNC), amely a választások után alakult a múlt hónapban. A szertartás egy Tripoliban lévő konferenciaközpontban zajlott le. Az esemény pontosan egy évvel a város Kadhafi uralom alóli felszabadítása után történt, valamint ez a ramadán 20. napja. Musztafa Abdul Dzsalil és a szervezet korelnöke, Mohammed Ali Szalim dokumentumokat írtak alá, melyek jegyzik az eseményt. Dzsalil ezután odasétált a mikrofonhoz és bejelentette, hogy az NTC átadta „az ország vezetésének alkotmányos jogköreit,” valamint elmondta, hogy a GNC ettől a perctől kezdve „a líbiai nép egyetlen legitim képviselője”. Miközben beszélt, a tömeg felállt és kitört az éljenzés. Néhányan Allahot dicsérték, mások a forradalom alatt híressé vált sorokat énekeltek: „A mártírok vére nem megy kárba!”. Ian Martin, az ENSZ főtitkárának különleges megbízottja mosolygott, mikor Dzsalil bejelentette az átadást. A 200 fős testület tagjai csoportosan esküt ették, majd Dzsalil közölte velük, hogy fontos kihívások várnak rájuk a biztonság és a fegyverzetcsökkentés terén. Az első feladatok egyike a szóvivő és helyettesei megválasztása lesz. A miniszterelnöknek harminc napja lesz erre az első hivatalos ülés után, miközben felügyelnie kell az alkotmány kidolgozását.
.jpg)
Musztafa AbdulDzsalil átadja a hatalmat a 200 közgyűlésnek (Forrás: aljazeera.com)
Izraeli NGO-k, köztük az Amnesty International helyi szervezete szerint az izraeli hadsereg (IDF) már egyiptomi területen tartóztat fel potenciális menedékkérőket. Az elfogottakat ezután az egyiptomi hatóságoknak adják át. Egy tartalékos katona szerint megtévesztik az érkezőket, elhitetve velük, hogy már átlépték a határt. Eddig csak a már izraeli földre lépetteket toloncolták vissza, ami az NGO-k szerint nemzetközi egyezményeket sért, ugyanúgy, mint az új módszer. Sagiv Leichtman, az IDF déli parancsnokságának jogi tanácsadója szerint az NGO-k vádjai alaptalanok: szerinte a menedékkérők veszélyeztetnék Izrael szuverenitását, ha beengednék őket, és mivel még nem értek az országba, nem számít visszatoloncolásnak az átadásuk. Az intézkedések bevezetése óta töredékére csökkent az országba érkező menedékkérők száma.
A kanadai kormány 500 megfigyelőt küld az októberi ukrán parlamenti választások megfigyelésére, akik közül 425-en ideiglenes jelleggel, a szavazás napján biztosítják a referendum törvényességét; 75-en pedig már a választást előkészítő periódusban töltenek majd be kulcsszerepet. A kanadai Harper-kormány elkötelezett az emberi jogok és a demokrácia terjesztése mellett, így az Ukrajnát érintő demokratikus aggodalmak és nemzetközi fenntartások következtében különösen fontosnak tekinti, hogy más partnerekkel együtt hozzájáruljanak a választások tisztességes és átlátható lebonyolításához. Az Európai Parlament májusban szólította fel Ukrajnát a szabad és átlátható parlamenti választások megtartására, amelyet október 28-ra tűztek ki.
Az ukrán parlamenti választások megfigyelő misszióját Augusztus 9-én jelentette be a Harper-kormány (Forrás: cic.gc.ca)
Augusztus 7-én az indonéz védelmi minisztérium főtitkára, Eris Herryanto azt nyilatkozta a Flightglobal weboldalnak, hogy Indonézia orosz Szuhoj harci repülőgépek helyett amerikai F-16-osokat vásárol. Az indonéz légierő - többek között - tíz Szu-30-as és Szu-27-es géppel rendelkezik. Herryanto kijelentette, hogy rendelkezésre bocsátották az anyagi erőforrásokat ahhoz, hogy lehetővé váljon a 15 darab Lockheed Martin C-130-ból álló flotta felújításának gyorsítása, valamint vásárolnak négy C-130H-t Ausztráliától és több Indonesia Aerospace CN-295 szállítógépet. A főtitkár szerint a 24 darab amerikai F-16-os megvásárlásával 20 évben nem lesz szükség a vadászrepülőgép állomány bővítésére, ami azt jelenti, hogy nincs szükségük több Szuhoj rendszerbe állítására.
Indonézia továbbá befektet az ún. Dél-Koreai K-FX programba, ami olyan repülőgépek gyártásával foglalkozik, amelyek helyettesíthetik például az F-5-ös, vagy az F-16-os típusokat. A főtitkár hozzátette: Indonézia célja, hogy a K-FX programból összesen három századnyi vadászrepülőt vásároljon (1-1 század 16-22 repülőt foglalna magába). Indonézia megpróbálja beszerzéseit diverzifikálni: Oroszországtól jelenleg is hat Szu-30-as leszállítására várnak, melyre a következő három évben fog sor kerülni.
Indonézia az orosz Szuhoj vadászgépek helyett amerikai F-16-osokat vásárol (Forrás: en.rian.ru)
Két napos hadgyakorlatot tartott egy orosz tengerészeti alegység a Földközi-tengeren, nyilatkozta az orosz védelmi miniszter. Az alegység három általános rendeltetésű deszant hajóból, kettő Neustrashimy típusú fregattból, egy Udaloy osztályú rombolóból és két támogató hajóból állt, amelyeket az orosz északi, balti- és fekete-tengeri flottákból vezényeltek át. „Az elmúlt két napban az alegység lőgyakorlatokat tartott, amely magába foglalta a fedélzeti tüzérség és a rakétarendszerek alkalmazását”, jelentette be augusztus 10-én a miniszter. A hadihajók a gyakorlatokat követően még augusztusban a Földközi-tenger térségéből az oroszországi Novorosszijszk haditengerészeti bázisra települnek át. A médiajelentésekkel ellentétben az alegység nem fog betérni a szíriai Tartusz kikötőjénél lévő orosz karbantartási létesítménybe.
Biztonságosnak ítélte az indiai Atomenergia Szabályozó Testület augusztus 10-én a Tamilnádu állambeli Kudankulam atomreaktort. A vizsgálatra azért volt szükség, mert a fukusimai katasztrófa hírére tömegek mentek az utcára tüntetni az atomenergia veszélyessége miatt, így körülbelül egy évvel ezelőtt leállt a munka, és ezzel megkezdődtek a vizsgálatok. Az erőmű India legdélebbi pontján fekszik, ezért lehetne rá veszélyes egy a 2011-eshez hasonló szökőár. A vizsgálat során megfigyelték, mekkora gondot okoznak az erőműnek a szélsőséges körülmények, valamint egy olyan esetleges szituáció, amelyben az áramellátás hosszabb ideig szünetel. Az 1997-ben orosz segítséggel épült erőmű dúsított uránt használ üzemanyagként, hűtőfolyadékként pedig vizet. Az erőmű 1-es blokkja az országban az első, melyet teljesen átvizsgáltak a 2011. márciusi japán nukleáris baleset óta.
A Kudankulam atomerőmű Indiában (Forrás: bharatdefencekavach.com)
Az Egyesült Királyság 5 millió angol font támogatást nyújt a szabad szír hadsereg részére nem halálos felszerelések vásárlására. A külügyminiszter, William Hague szerint "Ez a legjobb dolog, amit tehetünk a térségben." Fontos leszögezni, hogy a támogatás nem foglal magában semmiféle fegyvert. A felszerelések többnyire rádió-és műholdas berendezéseket, valamint hordozható áramfejlesztőket tartalmaznak. A külügyminiszter leszögezte: az ellenzéki erőknek szintén tiszteletben kell tartaniuk az ember jogi normákat. Továbbá, a szíriai embereknek szükségük van a "sürgős segítségre, nem várhatunk a végtelenségig" a konfliktus békés megoldására. A támogatás célja a Basharal-Assad szíriai elnök ellen irányuló zavargások lezárása, mely során az aktivisták szerint eddig közel 20.000 ember halt meg.. Ezt a támogatást minden bizonnyal követni fogja egy 18.4 millió fontnyi humanitárius segély is, amelymagában foglalja a menekültek és a hajléktalanná váltak megsegítését, az aknamentesítést és más egyéb humanitárius feladatokat is, az Egészségügyi Világszervezet pedig biztosítja az orvosi ellátást.

William Hague a szabad szír haderőnek juttatandó brit támogatásról beszélt (Forrás: static.guim.co.uk)
Azonosították a tegnap Afganisztán déli részén, Helmand tartományban megölt három amerikai katona gyilkosát. Az elkövető a tartomány rendőrségének főkapitánya, Asadullah volt, aki előzőleg a sangini ellenőrzőpontra hívta az amerikai katonákat egy békés találkozóra, majd ezt követően tüzet nyitott rájuk. Az elhunyt katonák a különleges műveleti erők tagjaiként végezték feladatukat Sarwan Kala területén. A pénteki támadás újabb felvonása annak a már régóta húzódó atrocitás-sorozatnak, amely során afgán biztonsági erők tagjai támadtak meg NATO katonákat. A katonai szlengben „green-on-blue”-ként emlegetett afgán akciókban 2007 májusa óta 93 ISAF-katona vesztette életét, egyharmaduk az idei évben hunyt el. Bill Roggio, a Long War Journal szerkesztője a történtekkel kapcsolatban elmondta, hogy nem ez volt az első „green-on-blue” támadás a héten. Kedden két, az afgán hadsereg egyenruháját viselő férfi ölt meg egy amerikai katonát, csütörtökön pedig egy afgán férfi vesztette életét Laghman tartományban, miután fegyverrel fenyegette az amerikai katonákat. Az amerikai hadsereg az effajta támadások megelőzése érdekében úgynevezett „őrangyalokat” állított szolgálatba, akiknek feladata a biztonság megőrzése a konfliktusok elsimításán keresztül azoknál a vegyes összetételű csapatoknál, amelyeknél afgán származásúak is szolgálnak.

Az afgán rendőrség emberei Helmand tartományban (Forrás: fco.gov.uk)
Múlt héten letartóztatták az al-Káida három feltételezett tagját a spanyolországi Cádiz és Ciudad Real városában, akik vélhetően merénylet végrehajtását tervezték Gibraltár egyik bevásárlóközpontja ellen. A gyanúsítottaknál siklóernyőket, légi felvételeket és robbanószert is találtak, valamint egy olyan videót, amely a szakértők szerint az eszköz légi úton való célba juttatásának módját ábrázolja. Az eset kapcsán az Amerikai Egyesült Államok kormányának szakértői elmondták, hogy Spanyolország az al-Káida egyik legfőbb megjelenési színtere Európában, bár a rendőrség erőfeszítései jelentősen meggyengítették az országban lévő sejteket. Daveed Gartenstein-Ross terrorizmus szakértő szerint a 2004-es véres madridi robbantások óta ez volt az első olyan alkalom, hogy az al-Káida tagjait robbanóeszközökkel fogták el Spanyolországban. Véleménye szerint a két csecsen és a török gyanúsított az al-Káida arab-félszigeti szárnyának tagjai lehettek, amely nemrégiben intézett felhívást spanyolul beszélő tagok toborzására. Juan Carlos Zárate terrorizmus szakértő elmondta, hogy bár Nagy-Britannia és Franciaország e tekintetben nagyobb fenyegetésnek van kitéve, elhelyezkedése és történelmi múltja miatt Spanyolország továbbra is az iszlám terrorszervezet műveleteinek központja marad. Ebben al-Andalusz visszaszerzése kiemelkedő jelentőségű, amely az al-Káida retorikájának alapját képezi, erősítve annak Nyugat-ellenes mivoltát.
|
A 8. század elején az Ibériai-félszigeten polgárháború dúlt, amelyet kihasználva mór megszállók érkeztek a területre. Az uralmuk alá hajtott területet al-Andalusznak hívták, ami a „Vandalicia” szó deformálódásából ered, amely azokra a vandálokra utal, akik az 5-6. században a félszigetről keltek át Észak-Afrikába. A 11. században azonban a muszlim törzsek között is belviszály támadt, amely magára vonta a félsziget északi részein fennmaradt keresztény királyságok figyelmét. Elindult a „reconquista”, vagyis az Ibérium visszafoglalása, amely a 15. századra fejeződött be. Ez képezi alapját az al-Káida jelenlegi retorikájának, amelyben „jogos tulajdonukat” akár erőszakos eszközökkel is készek visszavenni[1].
|
A bolgár államügyészség augusztus 10-i döntése szerint elutasította a bírósági vizsgálatot, amelyet a szófiai városi ügyészség kezdeményezett korrupciós vád gyanújával Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök ellen. A kérelmet a vizsgálatra Peter Pencsev és Atanas Tcsubanov, a Szólásszabadság Egyesület vezetői indították. Vádjaikat a WikiLeaks által kiszivárogtatott, a szófiai amerikai nagykövetségen dolgozó diplomaták levelezéseire alapozták. A levelek szerint Boriszov szófiai főpolgármestersége idején olajsikkasztási és metamfetamin csempészési ügyben is részes volt. Ezek mellett állítólag szoros kapcsolatban állt a bolgár maffiával és élettársa, Cvetelina Boriszlavova egy olyan bolgár bank vezetője volt, amely a maffia pénzét mosta tisztára. Az ügyészség az ügyek elavulásával és a bizonyítékok tisztázatlanságával indokolta a vizsgálat elutasítását.
Bojko Boriszov, Bulgária miniszterelnöke (Forrás: itusozluk.com)
Bonislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök az amerikai rakétavédelmi tervezet kapcsán kifejtette, hogy véleménye szerint Lengyelországnak szüksége lenne egy önálló rendszerre is. Komorowski egy elnöki beiktatásának két éves évfordulója alkalmából készített interjúban fejtette ki gondolatait a témával kapcsolatban. „Ott rontottuk el, amikor elfogadtuk az amerikai ajánlatot, és nem számoltunk a kormányváltással kapcsolatos kockázatokkal, illetve nem használtuk ki az előnyeit megfelelően. […] Magas politikai árat fizettünk. […] Nem ismételhetjük meg ezt a hibát” – mondta a köztársasági elnök. Radoslaw Sikorski külügyminiszter kezdetben aláírt egy szerződést a George W. Bush kormányzattal Varsóban 2008-ban, azonban Barack Obama megválasztásával zátonyra futott a megállapodás. Komorowski a republikánus párt reménységével Mitt Romney-val egyeztetett, amikor az amerikai elnökjelölt július végén az országba látogatott. A lengyel köztársasági elnök szerint, ha lenne is egy amerikai rakétavédelmi rendszer telepítve, annak egy lengyel földön elhelyezkedő nagyobb NATO-rendszer részének kellene lennie. –„A lengyel védelemnek szüksége van erre a rendszerre. […] Óriási pénzösszegek egyéb katonai célra való fordítása nem tűnik túl logikus lépésnek mindaddig, amíg az ország ki van téve az egyik legalapvetőbb fenyegetésnek, a légi-és rakétatámadásnak.” – mondta. „A jelenlegi rendszer egyre elavultabbá válik és egyre kevésbé lesz képes az ország megfelelő védelmére.”. Az amerikai-NATO rendszert eredetileg az úgynevezett „lator-államok” („roguestates”) ellen hozták létre,az amerikai megfogalmazás – roguestate - az olyan államokat jelöli, melyek támogatják a terrorizmust, mint például Irán. Moszkva a kezdetektől fogva ellenzi a Lengyelországba telepítendő amerikai vagy NATO rakétapajzs gondolatát. Az oroszok élénk figyelmének egyik jele, hogy létrehoztak egy radarrendszert Kalinyingrádban a lengyel határ közvetlen közelében, amellyel többek között a lengyel munkálatokat is figyelemmel kísérhetik. Nyikolaj Makarov tábornok, orosz vezérkari főnök azt nyilatkozta május harmadikán, hogy abban az esetben, ha nem sikerül a diplomáciai rendezés, végső esetben akár fegyveres erőt is alkalmaznak a rakétavédelmi rendszer munkálatainak feltartóztatására.
A Lengyel Külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki a napokban lezajlott egyiptomi konfliktus okán, amelyben azt tanácsolták állampolgáraiknak, hogy ne hagyják el a főbb üdülőhelyeket el a Sínai-félszigeten szerdán történt fegyveres összecsapások miatt, amely soránvaz egyiptomi hadsereg légierejefeltételezett iszlám militáns célpontokat támadott. „A sorozatos incidensek jelentősen megnehezítik a közlekedést Egyiptom egyes részein és a turisták biztonságát is veszélyeztethetik.“ - hangsúlyozza a nyilatkozat. Az egyiptomi helikopterek által végrehajtott rakétatámadásokra válaszul az iszlamisták egy al-Arish városában található biztonsági ellenőrzőpontot vettek ostrom alá, amelyben többen is megsérülhettek. Vasárnap tizenhat egyiptomi határőr is életét vesztette Rafah városánál. Eközben Izrael Külügyminisztériuma üdvözölte Egyiptom lépéseit. A napokban izraeli erők már megsemmisítettek egy feltételezett militánsokat szállító járművet, amely behatolt Izrael területére.. Ahogy az Arab Tavasz Egyiptomot is elérte a terület, amely jelentős palesztin lakossággal rendelkezik, a felkelés melegágya lett Hosni Mubarak volt elnök rezsimjének tavalyi feloszlása után. Habár a veszélyes övezet közel húzódik Egyiptomhoz, a külügyminisztérium állítása szerint „biztonsági szempontból” a vörös-tengeri egyiptomi üdülőhelyeket célzó turistautak nem kockázatosak.

A tizenhat elesett egyiptomi határőr temetése Kairóban (Forrás: thenews.pl)
Augusztus 8-án, szerdán Kína és a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségének(Community of Latin American and CaribbeanStates - CELAC) külügyminiszterei megegyeztek egy diplomáciai egyeztetési mechanizmus létrehozásában, amely első üléssorozata szeptemberben kerül megrendezésre, számolt be a Xinhua hírügynökség. Erre a megegyezésre Yang Jiechi kínai külügyminiszter, és a CELAC szenior diplomatái, Alfredo Moreno Charme chilei külügyminiszter, Nicolas Maduro Moros, Venezuela külügyminisztere és Rogelio Sierra Diaz, Kuba helyettes külügyminisztere közötti megbeszélés alkalmával került sor. A miniszterek egyetértésüket fejezték ki, miszerint az együttműködés mind Kína, mind a CELAC számára jelentős gazdasági előnyöket hozhat, illetve segíteni fogja minden tagország fejlődését. Kína szempontjából különösen fontos, hogy megtalálja azokat a partnereket, akik vásárlóerejükkel, vagy befektetési lehetőségeikkel hozzájáruljanak az ország további gazdasági növekedéséhez. Ugyan a Kínai Népköztársaság folyamatosan növekvő GDP értékeket képes produkálni már hosszú évek óta, ám ez a növekedés idén, jelentősen alacsonyabb a tavalyi értékekhez képest, ez pedig hosszabb távon feszültségeket kelthet az ország lakosai és vezetősége között.

Külügyminiszterek, a Kína és Latin-Amerika közötti megbeszélésen. (Forrás: peopledaily.com.cn)
[1] Forrás: Anderle Ádám: Spanyolország története. Pannonica Kiadó, Budapest, 1999 pp. 23
|