biztonságpolitika.hu - Nigéria tálibjai: a Boko Haram tevékenysége

Regionális szervezet globális célokkal; az al-Kaida franchise újabb leányvállalata; a nigériai vallásháború főszereplője – ilyen és ehhez hasonló figyelemfelkeltő szlogenek köszönnek vissza a nemzetközi sajtóban a Nigériában alakult, s a nyugati kultúra pusztító jellegét kihangsúlyozó mozgalom, a Boko Haram tevékenységének tárgyalásakor. Az iszlamista gyökerekkel bíró, egyre karakterisztikusabb jegyeket magán hordozó merényleteiről ismert nyugat-afrikai szervezet a 2011-es nigériai választások következtében kialakult poszt-konfliktusos időszak egyik állandó főszereplőjeként került az elemzők és zsurnaliszták érdeklődésének homlokterébe, mely figyelmet az Abujában található ENSZ székház elleni robbantásos akcióval állandósított az Észak-Nigériában alakult csoport. A Boko Haram napjainkra előzékenyen megkapta az „iszlamista terrorszervezet” jelzőt a nemzetközi sajtó részéről, jóllehet látni kell, hogy az eredetileg békés célokat hirdető mozgalom inkább tekinthető egy születőfélben lévő, a terrorisztikus eszközök tudatos alkalmazásával egyelőre csak kísérletező, helyi (nigériai) szervezetnek, mintsem egy már kiforott stratégiával rendelkező, globális törekvéseket megfogalmazó terroralakulatnak. Jelen cikk célja, hogy bemutassa a nigériai szervezet megalakulásának és működésének hátterében álló főbb okokat, és ezek vonatkozásában felvázolja, milyen lehetséges irányok várhatók a Boko Haram további fejlődésében.[1]

2011. augusztus 26-án hatalmas robbanás rázta meg az ENSZ nigériai központjának épületét. A detonáció következtében 25 fő életét veszítette, a sebesültek létszáma pedig elérte a száznyolcvanat. A fővárosban, Abujában található székházba egy öngyilkos merénylő hajtott be autójával, aki a biztonsági korlátokon és ellenőrző pontokon áttörve működésbe hozta a személygépkocsijában elhelyezett robbanóanyagokat. Az ENSZ székház elleni merényletet a Boko Haram vállalta magára, akinek ez volt az egyik első komolyabb támadása, ráadásul egy nemzetközi épület ellen. A tény, hogy az addig többnyire csak rendőrségi épületekre, katonai ellenőrzőpontokra, börtönökre támadó, a rajtaütések és a lázadás taktikájára építkező Boko Haram egy többszörösen védett, nemzetközi intézménybe tudott behatolni, illetve öngyilkos merénylőt alkalmazott, ami minőségi változást jelentett, és persze félelmet gerjesztett. A Boko Haram neve igazán ekkor került be a nemzetközi köztudatba.

A Boko Haram neve hausza nyelvjárásban annyit tesz: „a nyugati oktatás bűn/tiltott”. Az 1990-es évek második felében alakult vallási mozgalom ezt a mottót választotta magának öndefiniálása során, hogy kifejezze elhatárolódását a liberális, nyugati értékektől, és kihangsúlyozza a mohamedi örökséghez való tartozást. A vallásilag erőteljesen megosztott Nigériában – a lakosság 50%-a muzulmán vallású, míg 40%-a keresztény – az északi, szegényebb régiókban lakó muzulmánok az 1998-as rendszerváltozáshoz vezető út alatt egyre erőteljesebben tértek vissza a Próféta tanaihoz, a megmutatkozó gazdasági és társadalmi problémákra az iszlám tanaiból próbáltak megoldást találni. A Boko Haram jelmondata ezért nem is annyira a nyugatellenességet, mintsem a tradicionális iszlám gyökerekhez való visszatérést hirdette a mindennapokban: az „amr bi-l-ma’ruf wa-l-nahy’an al-munkar” gyakorlatát, azaz a jó élvezetét és a rossztól való elhatárolódást (ide tartozott például az alkoholfogyasztás tilalma, a liberális, értsd a nyugati tanok elutasítása), de mindenekelőtt az iszlám jog, a saríja kötelező bevezetését (Cook, 2011).

A Boko Haram eredetileg a saríja implementálásáért szállt síkra, hogy először az északi, muzulmán többségű tartományban, majd később Nigéria összes államában bevezessék a Koránon alapuló jogrendszert és bíráskodást. A mozgalom békés változást hirdetett, hitet téve amellett, hogy tiszteletben tartják a keresztények vallásszabadságát is (Meehan – Speier, 2011:6). Az eleve irreális célkitűzés – a nigériai keresztény lakosság saríja alatt való egyesítése eleve kivitelezhetetlen –, a Boko Haram iszlamizáló törekvései magukban hordozták egy esetleges vallási konfliktus csíráit. Amikor 1999-ben a katonai rezsim időszaka leáldozott a Guineai-öböl legnagyobb országában, és Olesegun Obasanjo megszerezte a hatalmat, az iszlamista, illetve egyéb szecesszionista mozgalmak radikalizálódásával párhuzamosan a Boko Haram is arculatváltáson esett keresztül.

1999-től kezdve a karizmatikus Usztaz Mohammed Juszuf vezetésével a mozgalom hirdetni kezdte az iszlám és a sárija akár fegyverrel történő terjesztésének szükségességét a déli államokra is. A Juszuf-féle irányvonal nem az elszakadást hirdette a keresztények lakta déltől, hanem ellenkezőleg, egy egységes, muzulmán Nigériát álmodott meg, vallási vezetéssel. Juszuf először levezényelte a Boko Haram paradigmaváltását, majd hozzálátott a szervezet felfegyverzéséhez. A békés vallási mozgalomból a harcos iszlám nézeteit hirdető milíciához válásig vezető úton Juszuf segítségére volt a nigériai muzulmán hős, Shehu Uszumán Dan Fodio története, aki 1802-ben indított kisebb vallásháborút Észak-Nigériában a széttagolt muzulmán szultanátusok egyetlen iszlám államban történő egyesítése végett. Az 1812-ig elhúzódó küzdelmek során Dan Fodio fokozatosan törekedett a szomszédos államok iszlamizálására is, ám a vágyott, egységes muzulmán kalifátus végül nem jött létre. Ennek ellenére Dan Fodio példája, az egységes, iszlám Nigériáért való harc vonzó háttérnek bizonyult a Boko Haram tagjai számára, akik azonosulva a legendás hős példamutatásával szintén az iszlám terjesztésébe fogtak (Cook, 2011). A Boko Haram vezetése, Juszuf és leghűségesebb segítőtársa, az apósa e retorikára építkezve hirdette meg a szervezet közelebbi és távolabbi céljait: a sárija bevezetését minden nigériai tartományban és egy teokratikus Nigéria kialakítását, majd egy Nigériától egészen Szomáliáig húzódó egységes muzulmán állam kialakítását. Utóbbi volt az a kapcsolódási pont, amely az al-Kaidával való kapcsolatfelvételhez a leginkább hozzájárult, s ennek megfogalmazása után már csak egy lépés volt annak megfogalmazása, hogy a Boko Haram részt kíván vállalni a globális dzsihádban, és segíti a muszlim testvérek egyetemesítő törekvéseit.

A globális dzsihádban való közreműködés szándéka tehát csak később, valószínűleg a 2000-es évek első felében került be a Boko Haram íratlan szabályai közé, amelyet kifejez egy névváltoztatás is. A Boko Haram ugyanis a köztudatban ismert és a hétköznapokban használt hausza név mellé felvett egy „hivatalos”, arab nevet is. A „Jama’atul Ahlul Sunnah Lidda’wati wal Jihad” kifejezés a próféta tanításai iránti elkötelezettség és a dzsihád szimbóluma és fokmérője lett (Meehan – Speier, 2011:6). Elemzők szerint a névváltoztatásnak egyértelműen köze van ahhoz, hogy az al-Kaida az Iszlám Maghrebben (AQIM) terrorcsoport kapcsolatba lépett a Boko Harammal, sőt, az AQIM 2002-től kezdve rendszeres kiképzésben részesítette a Boko Haram milicistáit a Maliban található AQIM-táborokban (Brock, 2012). A hazatért nyugat-afrikai harcosok aztán az északnyugat-nigériai táborokban adták tovább megszerzett ismereteiket, például a szimbolikus nevet viselő „Afganisztán” központi táborban. A Boko Haramnak továbbá több elemzés szerint is kapcsolatai vannak az al-Kaida az Arab-félszigeten (AQAP) nevű csoporttal, sőt, a szomáliai al Shabaab-bal is, de egyes források azt is említik, hogy a nigériai mozgalom jelentős összegben kapott támogatást a szintén egy egységes iszlám államról vizionáló Moammer Kadhafitól is. A pán-iszlamista elvek mentén tehát a Boko Haram több támogatót is megnyert magának, de mindeddig felemás képet mutatnak a radikalizálódás jelei. A merényletek kronológiáját végigtekintve megállapítható, hogy a Boko Haram taktikája az AQIM és egyéb al-Kaida leányvállalatok hatására tökéletesedett, s új módszerek (öngyilkos merénylők, IED-k használata) és új célpontok megválasztása jellemzi a szervezetet a kétezres évek óta. De továbbra is kétségbe vonható, hogy a Boko Haram ezen támadásokat alárendelné a globális dzsihád eszméjének: különösen a célok kiválasztásában realizálható, hogy még mindig a nemzeti szólamok a dominánsak.

A Boko Haram 2004-től kezdve hajtott végre fegyveres akciókat, de a gyengén, gyakran csak könnyű kézilőfegyverekkel vagy mérgezett nyilakkal felszerelt milicisták támadásai ekkor még nem árulkodtak rendszerességről. A rendőrségi és katonai laktanyák elleni ad-hoc támadásokat a Boko Haram tagok központi utasítás nélkül, mintegy lázadás keretében hajtották végre a nigériai gazdasági-társadalmi problémákért felelős, a nyugati szabadosság mellett a másik ellenséget megtestesítő kormányzat ellen. Eszközeiket és „stratégiájukat” tekintve ekkor sokkal inkább a gerilla hadviselés elemei (rajtaütések, lesállások kialakítása, börtönlázadások) jellemezték a Boko Haram tevékenységét, mintsem a terrorisztikus eszközök használata. Az AQIM-mel való együttműködésnek köszönhetően azonban egyre finomodtak a támadások módszerei, és kibővült a megtámadott személyek köre is. Az állami intézmények mellett a Boko Haram megkezdte hajtóvadászatát mindazok ellen, akik életvitelükben vagy szemléletükben eltértek a radikális iszlám szigorúságától: a támadásoknak így szekuláris muzulmán értelmiségiek, a keresztényekkel való megbékélést hirdető, mérsékelt imámok, keresztény hívők, liberális egyetemek oktatói és diákjai, szórakozóhelyekre látogató fiatalok, valamint a korrupcióval vádolt, többségében keresztény politikusok váltak az új célpontokká. David Cook szerint a Boko Haramnál ez a fordulat – akár tudatosan, az al-Kaida nevelésének hatására, akár egy belső fejlődés automatikus eredményeként történt is – szorosan összefüggésbe hozható Juszuf 2009-es halálával. Az emblematikus vezetőt egy katonai rajtaütés során fogták el és lőtték le nigériai katonák, továbbá a Juszuf csaknem 600 követőjét is bebörtönözték a sikeres katonai akció során (UN Office for the Coordination of Humanitarian Affairs, 2011). Az új vezetés ekkor hivatalosan is bejelentette bosszúhadjáratát, amelynek során már nem a gerilla módszerek köszöntek vissza. Az öngyilkos merénylők alkalmazása, az autókba rejtett pokolgépek használata, lőfegyverekkel felszerelt motorbiciklis merénylők felbérlése, a célzott gyilkosságok mind-mind a Boko Haram fejlődésének bizonyítékai. Az új, földalatti vezetés Abubakar Shekau-val az élen már szisztematikusan hangoztatja Abu Qaqa, a Boko Haram szóvivőjének nyilatkozatai révén, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaidával és minden muzulmán harcos halálát megbosszulják (Thurston, 2011; Brock, 2012). A magukat Nigéria tálibjaiként aposztrofáló új vezetés számára a nigériai központi kormányzás megkérdőjelezhető legitimációja és a nagyon súlyos gazdasági problémák szülte társadalmi feszültségek a keresztények és a muzulmánok között együttesen járultak hozzá a Boko Haram erősödéséhez.

A Boko Haram tevékenységének fejlődése néhány fontosabb merénylet tükrében Forrás: Chotcia, Farouk: Who are Nigeria’s Boko Haram Islamists? [2010] (http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-13809501;
illetve http://www.voanews.com/content/blast-strikes-catholic-church-in-nigeria-142239885/179949.html alapján)

A Boko Haram térnyerésének okai – korrupció, vallási feszültségek és gazdasági aránytalanságok

A Boko Haram működése és egész tevékenységének logikája nem értelmezhető a nigériai viszonyok figyelembevétele nélkül. Mindazon komplex gazdasági, társadalmi és politikai visszásságok, amelyek a nyugat-afrikai ország (aktuális) történelmében megfigyelhetők, hátterei és mozgatórugói a Boko Haram működésének. Afrika legnépesebb államaként a majdnem 170 millió lakossal rendelkező Nigéria a vallási megosztottsághoz szorosan kapcsolódó gazdasági aránytalanságok és az állami korrupció hálójában képtelen a robbanásközeli állapotba jutott társadalmi elégedetlenség megoldására és az erőszak visszaszorítására, habár a Boko Haram kapcsán már kirajzolódni látszik valamiféle együttműködés a kormányzat és a Boko Haram vezetése között. Ez az örvendetes tény viszont ismételten arra enged következtetni, hogy a Boko Haram minden bizonnyal nem egy homogén szervezet, hanem van egy mérsékeltebb szárnya is, amely hajlik a politikai alkura.

A nigériai Talibán jelenlegi létszámára vonatkozó becslések szerint egy nagyjából 10.000 főt számláló mozgalommal kell szembenéznie Goodluck Jonathan kormányának, mely szervezet leginkább a szegényebb északi régiók elkeseredett muszlim lakosságából toborozza híveit. Egy meglehetősen leegyszerűsítő megállapítás szerint a Boko Haram nem más, mint egy tucat analfabéta, akiket az iszlám vallás magasztos elveinek köntösébe palástolt hamis nézetekkel tudatosan félrevezetnek, mellőzve mindazon elveket, amelyek türelemre és toleranciára szólítják fel a hívőket (Brock, 2012). A Boko Haram valóban a vallási ideológia felhasználásával, a gazdasági problémák, a (módosabb) keresztények bűnbak-szerepének összekapcsolásával és a kormány okolásával szerzett és szerez magának követőket. Hangzatos retorikája – a muszlim hívők dominanciájának érvényre juttatása a „rabló” keresztény déli államok iszlamizálása révén, a korrupt vezetők megbüntetése, a társadalmi egyenlőtlenségek fegyveres felszámolása –, mely értelemszerűen a képzetlen, munkanélküli, északi lakosok körében népszerű, napjainkra egy tudatosan megtervezett üzenet: a békés iszlám mozgalom tehát Juszuf vezetése alatt a radikális szólamokat, a harcos iszlám gondolatkörét emelte be kommunikációjába, míg a 2011-es elnökválasztás előtt és után egyre fokozottabb odafigyelés történt a belső problémák irányába. E kettős megközelítés – globális dzsihád vs. belső (vallási) harc – és a nyomában járó kettős gyakorlat (al-Kaida kapcsolatok hangoztatása, de nemzeten belüli csoportok érdekeinek figyelembevétele a támadások során) már alapjaiban is megnehezíti azt, hogy a Boko Haramról olyan egységes iszlám terrorszervezetről beszéljünk, amely az al-Kaida mintegy „kinyújtott karjaként” (Besenyő, 2010), kizárólagosan az al-Kaida érdekében működik Nyugat-Afrikában.

A Boko Haram harcosai (Forrás: weaselzippers.us)

A vallási törésvonalak kihatása a munkaerőpiaci helyzetre és a politikára

A Boko Haram tudatosan épít arra a tényre, hogy jóllehet egész Nigériában a munkanélküliségi arány nem éri el a 21%-ot – ami afrikai mércével tekintve egész jó eredménynek számít – (CIA World Factbook, 2011), az északi régiókban az aktív keresők aránya siralmas. Északon ugyanis a népesség csaknem 72%-a munkanélküli (Bartolotta, 2011). A fiatal társadalomnak – a lakosság 70%-a nem töltötte be 30., 41%-a pedig a 15. életévét – majdnem 70%-a él a létminimumot jelentő 2 USD/nap bevétel alatt, amit tovább nehezít az a tény, hogy a népességszaporulat évente 2,5%-os. A vallásilag csaknem fele-fele arányban megosztott Nigériában a népesség térbeli eloszlása eredetileg leképezte a hitbeli viszonyokat, ám az északi muszlim és a déli keresztény lakosság az idők folyamán egyre többször érintkezésbe került egymással. A déli keresztény kereskedők északra vándorlása, illetve az északi állattenyésztő népek dél felé nyomulása a Szahara terjeszkedése következtében egy olyan társadalmilag kevert, robbanásveszélyes elegyet hozott létre – különösen Nigéria középső övi régióiban –, ahol az új legelőkért, a nyersanyaglelőhelyekért és munkahelyekért folytatott küzdelemben felerősödtek a vallási felhangok. A dekolonizációt követő munkahelyteremtések és az első nyugati vállalatok telepítése után különösen nagy problémát okozott, hogy a szakértelmet kívánó munkákat a Guineai-öböl partja mentén élő déli keresztények végezték el, majd az öböl környékére települt vállalatok által kitanított déliek pedig az északra történő vándorlásuk során szakmai hátterük miatt az északi területeken is keresettebb munkaerővé váltak, mint képzetlen északi társaik (Mbachu, 2011).

Ez a többévtizedes folyamat megpecsételte a mostani viszonyokat is: Észak-Nigériában az elidegenedés és a lenézettség érzése jutott osztályrészül a muszlimoknak, akik új munkahelyeket követelve a déliekben és déli, keresztény elnökben, Goodluck Jonathanban látják a belső ellenséget. A rejtett feszültségek 2011-ben aztán hatalmas erővel törtek felszínre, miután Goodluck Jonathan-t újra államfőnek választották. A PDP (People’s Democratic Party) jelöltjeként indított Goodluck Jonathan második elnöki ciklusát bombamerényletek nyitották meg a Boko Haram részéről. A Boko Haram – és az északi lakosság többsége – eleve illegitimnek tekinti a nagy valószínűséggel választási csalással győző Goodluck Jonathan hatalmát, mivel az államfő egy olyan hallgatólagos szerződést rúgott fel a keresztény és a muszlim politikusok között, amelynek értelmében nem is jelöltethette volna magát a kettős vezetői tisztségre (államfő és miniszterelnök). Ugyanis a PDP szokásjoga szerint a muzulmán és keresztény jelölteknek rotációs rendszerben kell váltaniuk egymást az elnöki székben, így a muszlim Umaru Yar’Adua halála után az alelnökből elnökké avanzsált Goodluck Jonathan-nak ciklusa végén önként le kellett volna mondania hatalmáról, hogy helyet adjon egy újabb muzulmán jelöltnek. A gazdag olajmágnásokra támaszkodó, vagyonos Goodluck Jonathan azonban továbbra is az OPEC-tagország Nigéria feje, amely hatalmas elégedetlenséget szült az északi tartományokban. Ráadásul egyre inkább látszik, hogy Goodluck Jonathan ígéretei az állami korrupció visszaszorítására, a bankreformra és a munkahelyteremtésre vonatkozóan nem kecsegtetnek átfogó sikerrel (Strategic Survey, 2011:289-290). Nigéria továbbra is a 14. a gyenge és bukott államok listáján (Failed States Index, 2011), és a Transparency International listáján a 143. helyet elfoglalva egyértelműen a világ egyik legkorruptabb országának tekinthető. Az állami korrupció (és a nepotizmus) különösen megmutatkozik az olajiparhoz kötődő állami hivatalok munkájában (Keresztes, 2012:29).

Az olajiparral kapcsolatos állami korrupció ellen tüntetők Nigériában (Forrás: nigeriansworkers.com)

Az olajkincs kettős szerepe

Nigéria sajátos gazdasági kiszolgáltatottságát az ún. erőforrás-átok elmélettel (resource curse theory) lehet érzékletesen szemlélteni. Az elmélet szerint az az ország szenvedő alanya az erőforrás-átoknak, amely jelentős, ritka és/vagy nem megújuló nyersanyagkészlete ellenére stagnáló eredményeket vagy visszaesést mutat fel gazdasági eredményeiben (Investopedia). Az erőforrás-átok sajátos velejárója a monokultúrás gazdaságoknak, amelyek egyetlen termelési ágazatra – Nigéria esetében az olajszektorra – fordítják minden figyelmüket, s elhanyagolják a többi ágazatot (mezőgazdaság, K+F stb). Ennek következtében viszont az adott gazdaság rendkívüli módon függővé válik mind az adott nyersanyagtól, mind a (külföldi) felvásárlóktól is (lásd Elefántcsontpart esetét), a gazdasági termelés fokozódása tehát nagymértékben az exporttól függ. Nigéria, mint a világ 10. legnagyobb olajexportőre szinte teljes egészében olyan nemzetközi vállalatoktól függ, mint az ExxonMobile, a Shell, a Total, az Agip vagy a Chevron (Shah, 2010), akik Nigéria olajtartalékának csaknem 90%-át kiviszik az országból. Szakértők szerint a nigériai olaj minősége egyedülálló, a Perzsa-öbölben kinyert olajhoz képest például sokkal egyszerűbben kinyerhető és költséghatékonyabban szállítható, „könnyebb” olajról beszélnek (Meehan – Speier, 2011:17-18). Mégis, Nigériában olyan mértékű (re)disztribúciós hibák mutatkoznak meg az állami vezetés részéről, hogy egyrészt az ország a feldolgozott olajtermékek behozatalára szorul, másrészt a törvényi szabályzók hiányosságai és a gyenge állami ellenőrzés miatt az állami korrupció mára kezelhetetlenné vált. Keresztes Imrének a HVG-ben megjelent cikkéből kiderül, hogy például a benzin ártámogatása kapcsán az állami dotáció csaknem harmada magánzsebekbe vándorolt: a kormány ugyanis 59 millió liter importált üzemanyagra adott támogatást, míg a hazai fogyasztás össszesen 35 millió liter (Keresztes, 2012:29). Az állami bűnözésnek és a redisztribúciós lyukaknak természetesen a lakosság látja kárát, akiknek munkahelyei, ellátása egyre nehezebben biztosítható. A helyzet olyannyira problematikus, hogy már a viszonylag gazdag déli tartományokban is sorozatosak a lázongások: az antikorrupciós mechanizmusokat és nagyobb fizetést/munkát követelő lakosság nem egyszer támadt már nyugati olajmunkásokra, a MEND (Movement for the Emancipation of the Niger Delta) nevű csoport pedig hírhedten ismert arról, hogy olajmunkásokat rabol el váltságdíjért cserébe vagy csővezetékeket rongál meg a termelés megbénítása érdekében. Utóbbi kapcsán kiemelendő, hogy bár a Boko Haramnak nincs érdekeltsége a Niger-delta térségében, hajtott már végre robbantást csővezeték ellen (Meehan – Speier, 2011:18). A gazdasági problémák tehát szintén elég karakterisztikusak Nigériában ahhoz, hogy táplálni tudják a feldühödött és kiszolgálatott állampolgárok elégedetlenségét, amely hozzásegíti a Boko Haramot és más erőszakszervezeteket is, hogy radikalizálja a lakosságot és újabb tagokat toborozzon.

Goodluck Jonathan nigériai elnök – megoldást keresve (Forrás: telegraph.co.uk)

A nyugati közvélemény reakciója – lehet-e megoldás?

Az Egyesült Államok afrikai regionális parancsnokságának, az AFRICOM-nak és a Fehér Ház illetékes bizottságainak jelentéseiben is rendszeresen ismétlődő kifejezés a Boko Haram, amelynek a szomszédos országokba (Csád, Kamerun, Niger) történő terjeszkedése mint lehetséges szcenárió fogalmazódik meg köreikben. Az amerikai félelmeket 9/11 lenyomata, a Boko Haramhoz elvileg nem kötődő, de nigériai származású Umar Farouk sikertelen merénylete (a férfi egy Detroitba tartó Airbust kívánt felrobbantani) és az ENSZ székház elleni merénylet táplálja, valamint az a hírszerzési forrás, amely szerint a Boko Haram az al-Kaida pakisztáni központjától fogadott el fegyvervásárlásra fordított pénzt annak céljából, hogy amerikai állampolgárokat ejtsenek foglyul Nigériában nigériai fegyveresek (Meehan – Speier, 2011:14). A tavaly karácsonyi merényletek után a Fehér Ház szóvivője, Victoria Nuland személyesen utazott Abuja-ba, hogy a kormánnyal tárgyaljon a Boko Harammal kötendő azonnali fegyverszünetről, és további megoldási javaslatokat tegyen a nigériai helyzet konszolidálására. Megemlítendő, hogy az Amerikai Egyesült Államokon kívül mindezidáig egyetlen nyugati hatalom sem nyilatkozott a nigériai helyzet aggasztó voltáról – az amerikai olajcégek 5. legnagyobb beszállítójaként számontartott Nigéria ügye azonban foglalkoztatja a globális erőprojekcióra építkező nagyhatalmat. A nemzetközi közösség, a kutatók és politikusok ajánlásai szerint egyértelműen a fegyverszünetből tartós békévé emelkedő fegyvermentes állapot lenne csak jövedelmező Nigéria jövője szempontjából (Bartolotta, 2011), ám az olyan kisebb lépések bevezetése, mint a segélyszállítmányok és az olajtámogatás elosztására vonatkozó nemzetközi szerződések felülvizsgálata, vagy GDP-növelő agrárprojektek beindítása az északi megyékben, már pozitív hatással lennének. Mások azt is javasolják, hogy a kormányzatnak amnesztiát kellene nyújtania a bebörtönzött Boko Haram tagok részére, az ilyen fajta nagyvonalúság ugyanis visszavethetné az állami intézmények elleni támadási kedvet. Ez a megközelítés a Boko Haram és a kormány között az elmúlt hetekben kibontakozó titkos tárgyalásainak is hivatkozási alapja. Egy, a francia AFP-nek nyilatkozó, anonim összekötő tiszt szerint ugyanis a Boko Haram három hónapig tartó tűzszünet megkötésére hajlandó, amennyiben a kormány szabadon bocsátja a szervezet valamennyi börtönbe zárt fegyveresét, illetve kilátásba helyezi, hogy a jövőben nem tartóztat le újabb tagokat. Hogy az előtárgyalások mennyire lesznek sikeresek, egyelőre nem megjósolható, de kétségkívül pozitív üzenet ez azok után, hogy fél évvel ezelőtt a Boko Haram még kategorikusan elutasított mindenféle tárgyalást, miután a politikai kommunikációból elégtelenre vizsgázó Goodluck Jonathan gyáva és vonakodó terrorszervezetnek minősítette a Boko Haramot (Colombant, 2012). A fenti esetből okulva, valamint az iszlám vallási háttér miatt az is megfogalmazódott már nemzetközi körökben, hogy Goodluck Jonathan kormányának a vitában nem érintett Szaúd-Arábia, Katar vagy Törökország segítségét kell felkérnie a tárgyalások lefolytatásához (Jacinto, 2012).

Mindezek után talán belátható, hogy a Boko Haramot a közeljövőben nagy valószínűséggel továbbra is a társadalmi, belpolitikai és belgazdasági problémákból fakadó helyzet kezelése foglalkoztatja a globális dzsihád helyett. Természetesen nem elhanyagolható tény, hogy a Boko Haramnak vannak kapcsolatai az afrikai kontinens egyéb iszlamista terrorcsoportjaival, de a megindulni látszó tárgyalási folyamat eleve jelzésértékű lehet az al-Kaida számára is: a Boko Haram megfelelő állami garanciák birtokában kész beszüntetni, de legalábbis mérsékelni radikális tevékenységét. Nigéria az ECOWAS vezető államaként pedig egyértelműen az iszlám csoport letörésére igyekszik a jövőben is, akár direkt (tárgyalás), akár indirekt eszközökkel (fejlesztési projektek, beruházások, munkahelyteremtés) is, de a Boko Haram társadalmi bázisának hangulatát kívánja javítani, elejét véve így a további toborzásoknak. Ennek sikere már most megkérdőjelezhető, egyes vélemények szerint például Goodluck Jonathan több tisztje is csatlakozott a közelmúltban a Boko Haramhoz, de remélhetőleg az előtárgyalások során kirajzolódik egy olyan kölcsönösen kedvező álláspontt, amely megfékezheti az erőszakos merényleteket.

Konklúzió

Tagadhatatlan, hogy a Boko Haram az elmúlt években mind szervezettsége és harcmodora, mind nemzetközi kapcsolatainak kibővítése kapcsán jelentős fejlődést tudott felmutatni, ám komoly kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a terrorisztikus szándékok és az erőszakos merényletek hosszú távon vajon fenntarthatók-e. Az ambíciók és a taktika tökéletesedése egyértelműen abba az irányba mutat, hogy a Boko Haram hajlandó és többnyire képes is az „ős” al-Kaida módszereinek adaptálására, de azáltal, hogy a szervezet továbbra sem szakad el elsődleges célkitűzésétől, egy teokratikus Nigéria létrehozásától, illetve a lokális problémák orvosolásának szándékától, a magasan szervezett, regionális terrorcsoporttá alakulás is nehezebbé válhat. A Boko Haram retorikájában a globális dzsihádhoz való hozzájárulás vágya viszonylag új és továbbra is csak másodlagos elem. Az iszlám mint vallási-ideológiai keret persze lehetőség arra, hogy az al-Kaida – főleg az Arab-félszigeten és a Maghreb térségben tevékenykedő alszervezetei révén – kapcsolatot tartson fenn a nigériai iszlamistákkal, de amint csökken a Boko Haram részére nyújtott nemzetközi támogatottság mértéke (például a maghrebi sejtek részéről), illetve ahogy erősödnek Goodluck Jonathan kormányának stabilizációs intézkedései és a békefolyamatról szóló tárgyalások, a Boko Haram annál inkább „megfeledkezik” a távolabbi célként definiált globális iszlám közösségért való küzdelemről – vagyis a helyi problémák vagy azok kezelése még mindig hangsúlyosabb, mint létrehozni egy al-Kaida sejtet Nyugat-Afrikában. A Boko Haram tehát egyfajta átmeneti, néhol tudathasadásos állapotban hajtja végre akcióit: a tanulási fázisban a tényleges, regionális iszlám terrorszervezetté válás és az al-Kaida elveit és taktikáját csak kölcsönző, de zömmel a lokális problémákra választ kereső magatartás motívumai keverednek egymással. A Boko Haram még nem egy „érett” terrorszervezet, még ha merényleteinek tükrében annak is tűnik, vagy a jövőben azzá is válhat.

Források:

Bartolotta, Christopher: Terrorism in Nigeria: the Rise of Boko Haram. World Policy blog (worldpolicy.org/blog/2011/09/19/terrorism-nigeria-rise-boko-haram)

Besenyő, János: Al-Kaida térnyerése a Maghreb régióban. In: Seregszemle, 2010. július-szeptember

Brock, Joe: Special Report: Boko Haram – between rebellion and jihad. Reuters (reuters.com/article/2012/01/31/us-nigeria-bokoharam-idUSTRE80U0LR20120131)

Chotcia, Farouk: Who are Nigeria’s Boko Haram Islamists? BBC (bbc.co.uk/news/world-africa-13809501)

Colombant, Nico (January, 2012). Analytst: Difficult Dialogue with Nigeria’s Violent Boko Haram Essential. VoaNews (voanews.com/english/news/africa/Analysts-Difficult-Dialogue-with-Nigerias-Violent-Boko-Haram-Essential-138361814.html)

Cook,David: The Rise of Boko Haram in Nigeria. Combating Terrorism Center at West Point (ctc.usma.edu/posts/the-rise-of-boko-haram-in-nigeria)

Corruption Perceptions Index 2011 (2011). Transparency International (http://cpi.transparency.org/cpi2011/results/)

Definition of Resource Curse (without year). Investopedia (investopedia.com/terms/r/resource-curse.asp#axzz1odxG5foF)

Govt in ‘preliminary’ talks with Boko Haram militants. France24 (france24.com/en/20120316-boko-haram-nigeria-preliminary-talks-government-islamists-militants-attacks-bombings)

Heinlein, Peter: Nigeria Struggles with Rise of Radical Islam. VoaNews (voanews.com/english/news/africa/Nigeria-Struggles-With-Rise-of-Radical-Islam-137949633.html)

Hinshaw, Drew:Nigeria Pursues Talks with Militant Group. The Wall Street Journal
(online.wsj.com/article/SB10001424052970203363504577185110924563608.html)

Jacinto, Leela: Can talking to Boko Haram to give peace a chance? France24 (france24.com/en/20120127-nigerians-puzzle-over-goodluck-jonathan-challenge-boko-haram-islamist-youtube)

Keresztes, Imre: Afrikai tavasz – Erőszak Nigériában. HVG. 2012/5.

Lujala, Päivi – Rustad, Siri Aas – Le Billon, Philippe (2010). Valuable Natural Resources in Conflict-Affected States. London: Routledge

Mbachu, Dulue: Nigeria’s Taliban – Inspired Uprising in North Sparks Christian-Muslim Divide. Bloomberg (bloomberg.com/news/2011-02-15/nigeria-s-taliban-inspired-uprising-worsens-religious-divide.html)

Meehan, Patrick – Speier, Jackie: BOKO HARAM – Emerging Threat to the U.S. Homeland. U.S. House of Representatives Committee on Homeland Security Subcommittee on Counterterrorism and Intelligence (homeland.house.gov/sites/homeland.house.gov/files/Boko%20Haram-%20Emerging%20Threat%20to%20the%20US%20Homeland.pdf)

Nigeria – CIA World Factbook (2011). CIA World Factbook (cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ni.html)

Nigeria Christian/Muslim Conflict. Global Security (globalsecurity.org/military/world/war/nigeria-1.htm)

Shah, Anup: Nigeria and Oil. Global Issues (globalissues.org/article/86/nigeria-and-oil)

Stearns, Scott (January, 2012). US Urging Nigerians to Unite against Boko Haram. VoaNews (voanews.com/english/news/africa/US-Urging-Nigerians-to-Unite-Against-Boko-Haram-137991298.html)

Strategic Survey 2011 (2011). The Annual Review of World Affairs. London: The International Institute for Strategic Studies

Terrorism in Nigeria – A dangerous new level. The Economist (economist.com/node/21528307)

The Failed States Index 2011 (2011). Foreign Policy (foreignpolicy.com/articles/2011/06/17/2011_failed_states_index_interactive_map_and_rankings)

Thurston, Alex: Nigeria’s Terrorism Problem. Foreign Policy (foreignpolicy.com/articles/2011/08/26/nigerias_terrorism_problem)

Understanding Nigeria’s Boko Haram Radicals. IRIN Humanitarian News and Analysis (irinnews.org/Report/93250/Analysis-Understanding-Nigeria-s-Boko-Haram-radicals)

Mendelsohn, Barak (2011). Al Qaeda’s Franchising Strategy. In. Survival. 2011/3.

Merari, Ariel (2006). A terrorizmus mint a lázadás stratégiája. In. Tálas, Péter, A terrorizmus anatómiája. Budapest: Zrínyi Kiadó

Oyeniyi, Adeyemi Bukola (2010). Terrorism in Nigeria: Groups, Activities, and Politics. In. International Journal of Politics and Good Governance. 2010/1.

[1] Jelen tanulmány a szerzőnek a 2012. évi Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára beadott angol nyelvű dolgozatának magyar nyelvű összefoglalása. A leírt megállapítások a szerző saját véleményét tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek a nemzetközi szakirodalomban olvasott nézetekkel.