biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

A Nyugat-Balkán és az EU

2012 április 11. - 22:28 - Hegedüs Márton

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

A nyugat-balkáni régió mindig is jelentős volt az európai hatalmak számára. A XX. században több ország is összecsapott a térség feletti befolyás megszerzése érdekében, ami konfliktusokkal telt régióvá változtatta a Balkán ezen részét. Napjainkban a Nyugat-Balkánra az Európai Unió van a legnagyobb hatással, financiális, politikai és katonai értelemben egyaránt. Ebben a cikkben az EU és a térség országai között végbemenő interakciókon keresztül szeretném bemutatni azt, hogy mennyire kiemelt szerepet játszik a közösség életében a törekvés a kontinens leginstabilabb régiójának megsegítésére és integrációjára.

A délszláv nemzetek többsége csupán az első világháború után tudta kikiáltani függetlenségét, akkor is csak ideiglenesen, hiszen egy új, mesterséges államalakulat részévé váltak. Jugoszlávia, mint ahogy a neve is mutatja, egységbe foglalta a déli szláv népeket, de egyúttal el is szakította őket Európa többi részétől. A Tito-féle jugoszláv rezsim külön utas politikát folyatott, igyekezett egyensúlyozni Nyugat és Kelet között, így az államalakulat megítélése a demokratikus európai államok részéről kedvezőbb volt, mint a szocialista blokk országai által alkotott vélemény. A hidegháború idején a gazdasági kapcsolatok is Jugoszláviával voltak a legaktívabbak, ezen államból a vendégmunkások jelentős számban utaztak el dolgozni a nyugat-európai államokba. 

 

A Nyugat-Balkán államai (Forrás: sector.rec.org)

 

A Szovjetunió összeomlásának következményeként a szocialista országok feladták egypárti rendszerüket és demokratizálni kezdték az államszervezetet. A délszláv népekben addig elfojtott etnikai, nemzeti és vallási feszültségek az elnyomó hatalom megszűnése után újra a felszínre törtek, megerősödtek a nacionalista hangok, a népek önálló államban szerettek volna élni. A délszláv háború a XX. század végének legnagyobb európai konfliktusa volt. Az 1995-ös daytoni megállapodás zárta le a véres háborút, amely rengeteg katonai és civil áldozattal járt. Önálló állam lett Szlovénia, mely gyorsan fejlődve kiszakadt a balkáni régióból és már 2004-ben csatlakozni tudott az Európai Unióhoz; létrejött egy horvát, egy macedón és egy bosnyák állam, a szerb nép pedig még a Jugoszlávia nevét viselő utódállam része lett. Az Európai Unió számára a délszláv válság lett volna a nagy erőpróba, amelyben bizonyíthatták volna, hogy képesek kezelni egy komolyabb konfliktust, de mivel a közös kül- és biztonságpolitika még gyerekcipőben járt, a közösség az 1990-es évek első felében komolyabb eredményeket nem tudott felmutatni ezen a területen.

A háború lezárását követően az Európai Unió gazdaságilag igyekezett segíteni a térség új államain. Az első stratégia a Regionális Közeledés (EU Regional Approach) volt 1996-ban, melyben az alapvető célkitűzés a demokratikus reformok véghezvitele volt. Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia, Horvátország és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság első gazdasági együttműködése a közösséggel az OBNOVA program keretében jött létre, mely 400 millió eurós forrást adott a gazdaság újraindításához. Ennél szorosabb, integrációhoz kapcsolódó kezdeményezése viszont nem volt a közösségnek, mivel a térség államai által képviselt nacionalista politika nem felelt meg az EU által képviselt eszméknek. Ennek kapcsán politikai feltételeket szabtak a Nyugat-Balkánnak, amelyek teljesítése után kaphattak egyre nagyobb támogatást. Ezek elsősorban emberi jogokat érintő kérdések voltak – például a kisebbségek jogai, valamint a hágai Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszékkel történő együttműködés a háborús bűnösök ügyében.

A válság újjáéledése Koszovóban ismét a keményebb eszközöket helyezte előtérbe, így a NATO 1999-es légi hadművelete, valamint a KFOR bevetése kellett a helyzet megoldásához. Az Európai Unió kezdeményezésére 1999-ben létrejött a Délkelet-Európai Stabilitási Egyezmény (Stability Pact), mely egy fórumjellegű tanácskozás volt a térség jövőjét illetően, több nemzetközi szervezet bevonásával, mint például a Nyugat-Európai Unió, az ENSZ, vagy a Nemzetközi Valutaalap. A paktum főbb pontjai a demokratizálódást, a gazdasági fejlődést, valamint a biztonsági kérdéseket érintették. A részes államok kifejtették, hogy előre kell mozdítani a regionális kohéziót, valamint az EU először nyilatkozott arról, hogy nyit a nyugat-balkáni térség felé a bővítés ügyében.

 

A Stabilitási Egyezmény tagállamai (sárgával) (Forrás: stabilitypact.org)

 

A Stabilitási Egyezmény mellett egy Stabilitási és Társulási Folyamat (Stabilisation and Association Process, SAP) nevű programot is útjára indított a közösség, amelynek már határozottan a nyugat-balkáni régió integrációs procedúrájának elindítása volt a célja. Ekkor vált külön a régiótól Románia és Bulgária, mivel ez a két ország előrébb tartott a társulási folyamatban, így a Nyugat-Balkán államai, Horvátország, Macedónia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, valamint Szerbia és Montenegró az új évezredben egy csoportként kapott kitüntetett figyelmet az Európai Uniótól. A térség államainak vezetése demokratizálódott (Tudjman és Milosevics is eltűnt a hatalmi pozícióból), így az országok már a fejlődésre koncentrálhattak. Bár a háború emléke nagyon friss seb volt még, egy dologban minden ország egyetértett: csatlakozni szeretnének az európai közösséghez. Eközben az Európai Unió külügyi politikája is megerősödött, létrejött a külügyi főképviselő pozíciója és intézménye, mely képes volt a korábbinál komolyabb külügyi tevékenységet felmutatni, a Javier Solana vezette adminisztrációnak sikerült megoldania a macedón válságot, valamint rendezni a vitát Szerbia és Montenegró között.

A kétezres évek elején fogta össze az EU a balkáni térségbe irányuló támogatási programjait, ebből jött létre a Közösségi Támogatás az Újjáépítésért, Fejlesztésért és Stabilizációért (Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation, CARDS), amely a következő években 4,65 milliárd eurós fejlesztési hozzájárulást nyújtott a Nyugat-Balkán országainak. A támogató programok mellett az EU 2004-ben egy katonai missziót is létrehozott, az EUFOR-t, amely jelenleg is rendfenntartó szolgálatot teljesít Boszniában.

2006 után a térség országai közelebb kerültek a tagsághoz azzal, hogy elindultak az európai uniós előcsatlakozási tárgyalások. Az Előcsatlakozási Program (Instrument for Pre-Accession Assistance, IPA) 2007 és 2013 közé tervezett koncepciója alapján 3 tagjelöltnek (Horvátország, Macedónia és a programban szintén résztvevő Törökország), valamint 5 potenciális tagjelöltnek (Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Izland és Szerbia) adja meg a lehetőséget a közösséggel való szorosabb együttműködésre. Az IPA az eddigi programok megerősítése érdekében továbbra is az intézményi, és regionális kohéziót erősítő tevékenységeket finanszírozza.

Jelenleg Horvátország áll a legközelebb az uniós csatlakozáshoz, hiszen a horvát közjogi méltóságok 2011. december 9-én aláírták a csatlakozási szerződést Brüsszelben, valamint 2012. január 22-én a horvát lakosság is a csatlakozás mellett tette le a voksát a népszavazás során, amelyen a szavazók 66, 24%-a szavazott igennel. A 2011. első félévi magyar EU elnökség egyik fő célkitűzése az volt, hogy lezárja a még függőben lévő tárgyalási fejezeteket Horvátországgal, így a lehető legkorábban, 2013-ban 28 tagúra bővüljön az Európai Unió. Végül a tárgyalásokat a lengyel elnökség zárta le, így a többi tagállamnak már csak ratifikálnia kell a csatlakozási szerződést. Nagy port kavart a csatlakozási tárgyalások befejezéséhez közeledve a Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszék április 15-i ítélete, melyben Ante Gotovina és Mladen Markacs volt horvát tábornokokat elítélték. A bizonyítottan háborús bűnös tábornokokat nemzeti hősként tisztelik Horvátországban, és maga Jadranka Kosor, korábbi miniszterelnök is elfogadhatatlannak minősítette a Törvényszék ítéletét. Az ítélet ellen tüntetések kezdődtek Horvátország-szerte, a megmozdulásokon nem csak a törvényszék ítéletét, hanem az Európai Uniót bíráló jelszavak is felharsantak, ami azt mutatja, nincs teljes egyetértés a horvát társadalom körében a csatlakozást illetően. A Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszékkel való együttműködés miatt már korábban is sok kritika érte a horvátokat, több, a főügyész által kért dokumentum máig sem került elő, ami lassítja a törvényszék munkáját. Érdekes adalék az EU és Horvátország közötti kapcsolatokban, hogy a népszavazás napján Gotovina a börtönből azt üzente a horvátoknak, hogy a csatlakozás mellett voksoljanak.

 

Ivo Josipovics és Jadranka Kosor 2011-ben írta alá a csatlakozási szerződést (Forrás: todayszaman.com)

 

Szerbia helyzete eléggé kétarcú. Az ország demokratikus irányítása Milosevics bukása után a jó irányba terelte az integrációs folyamatot, viszont hiába felel meg sok feltételnek Szerbia, még mindig „hideg” a fogadtatása a közösségben. A délszláv háborút követően a szerbeket, mint fő bűnösöket az európai államok eléggé elmarasztalóan kezelték. 2006-ban meg is szakadtak a tárgyalások, mivel Szerbia nem volt hajlandó együttműködni a Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszékkel, így csak a kormányváltás után, 2008-ban folytatódhatott a párbeszéd az ország és az EU között a Stabilizációs és Társulási Megállapodás (Stabilisation and Association Agreement, SAA) aláírásával.

A Borisz Tadics vezette Szerbia mindent megtett a háborús bűnösök előkerítéséért. Az, hogy sikerült elfogni Radovan Karadzicsot, Ratko Mladicsot és Goran Hadzsicsot is, nagyot lendített az ország nemzetközi megítélésén.

 

Ratko Mladicsot csak hosszas hajtóvadászat után sikerült elfognia a szerb rendőröknek (Forrás: guardian.co.uk)

 

Az integrációs folyamat másik nagy gátja Koszovó megoldatlan problémája. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki egyoldalúan függetlenségét, amelyet Szerbia máig nem ismer el. Az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a felek rendezzék kapcsolatukat, különben Szerbia nem válhat taggá. Az instabil állam az EU-nak is nagy kihívás; az államigazgatási rendszer kialakítása, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorítása több nemzetközi szervezet segítségével is csak lassan sikerül. Sajnálatos módon a szerb állam nem támogatja, hanem inkább akadályozza ezeket a missziókat, így a hovatartozási kérdés megoldása nagyon sürgetővé vált.

Szerbia 2009 decemberében adta be tagfelvételi kérelmét, viszont a csatlakozás éve még nem látható, mivel az Európai Unió csak 2012 március elsején léptette elő az országot hivatalos tagjelöltté. Az elhúzódó döntés oka elsősorban a 2011 nyara óta fennálló szerb-koszovói határvita és az ebből kibontakozó tüntetések voltak.

Szerbia az IPA szerződés megkötésekor még Montenegróval együtt alkotott egy államot, 2006 óta viszont az Adriai-tenger melletti tartomány mint önálló állam vette fel a kapcsolatot az EU-val. Montenegró 2007-ben újította meg a tárgyalásokat, és egy társulási folyamatban vesz jelenleg is részt.

Macedónia helyzete is érdekes, mivel az új évezred elején jó esélyekkel indult az európai integráció felé, de a 2001-es albán kisebbségi konfliktus visszavetette a folyamatot. A koszovói háború nyomán rengeteg albán menekült át macedón területre, amely nemzetiségi feszültségeket okozott. A probléma abból adódott, hogy a macedón vezetés nem adta meg az albán kisebbség által követelt jogokat, például az albán, mint hivatalos nyelv használatának jogát. A zavargásokba torkolló konfliktust végül az Ohridi Egyezménnyel sikerült békésen lezárni. A macedón állam 2004-ben nyújtotta be tagfelvételi kérelmét az Európai Uniónak, viszont korántsem haladnak a tárgyalások úgy, mint Horvátországgal. Macedónia közösségi csatlakozásának fő gátlója Görögország, mivel a két állam közötti névvita miatt a görög álláspont nem támogatja az ország felvételét. A tárgyalások valószínűleg addig nem tudnak előremozdulni, amíg a két ország vitája fennáll. Továbbá aggasztó a helyzet a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel és az infrastruktúra fejletlenségével kapcsolatban egyaránt, amelyre a macedón kormánynak adekvát döntéseket kell hoznia.

Albánia 2009-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét, de a folyamat nagyon lassan halad. Az albán államnak változtatásokat kell eszközölnie az igazságügyben, a sajtó szabadságának ügyében, továbbá politikai és gazdasági reformokra is szükség lesz. A gazdasági fejlődésnek egyik nagy gátja az 1997-es piramisjáték-ügy volt, ami miatt az albán lakosság nagy része elveszítette megtakarításait, és zavargások törtek ki. Az Európai Unió az IPA és az SAA szerződések által bocsátott rendelkezésre az albán kormány számára a szükséges reformok segítésére, viszont a csatlakozási folyamat lezárása csak évek múlva lesz lehetséges.

A jelenlegi helyzetet nézve Bosznia-Hercegovina áll a legrosszabbul a bővítési folyamatban. Az állam etnikailag rendkívül megosztott, és nehéz kohéziót létrehozni az országot érintő ügyekben. A problémát az is mutatja, hogy boszniai horvátok saját entitást szeretnének létrehozni, illetve hogy 16 hónap után, 2012. február 10-én lett újra központi vezetése az országnak. Bosznia-Hercegovina és az EU kapcsolata nem csak a gazdasági támogatásokban merül ki, hanem az EUFOR ALTHEA rendfenntartó misszióban is, amely az ország stabilitásának szempontjából még mindig fontos szerepet tölt be.

A nyugat-balkáni régió továbbra sem nevezhető stabilnak, hiszen a háború nyomai még mindig meglátszanak mind az államok közti viszonyrendszerben, mind a belső rend helyreállításában. Az Európai Unió számára biztonsági és gazdasági szempontból is kulcsfontosságú a terület, így nagy figyelmet szentel a stabilitás megteremtésében. A közösség partnerként tekint mindegyik államra, és ha azok is hajlandóságot mutatnak az EU által képviselt értékek megteremtésére, akkor nem vonják meg tőlük a bizalmat, sem anyagi, sem morális értelemben. A térség békéjét hozhatja meg az egy közösségbe tartozás érzése, és talán az Európai Unió is így gondolkodik.

 

 


 

Felhasznált irodalom:

Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatai és az unió bővítési stratégiájának változásai, Vincze Dalma, Külügyi Szemle: a Magyar Külügyi Intézet folyóirata, 2008./1.

Bosznia-Hercegovina: tizenöt évvel Dayton után, Márkusz László, Nemzet és Biztonság, 2010./9.

Koszovó útja a függetlenségig, Juhász József, Nemzet és Biztonság, 2008./1.

Szerbia és az Európai Unió, Szilágyi Imre, MKI- tanulmányok, 2010./6.

Szerbiai erőátcsoportosítás, Makai József, Nemzet és Biztonság, 2008./4.

Szerb remények és félelmek Koszovó jövője kapcsán, Szilvágyi Tibor, Felderítő Szemle, 2005./2.


Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
XV. Euro-atlanti Nyári Egyetem – Fókuszban Magyarország 15 éves NATO-tagsága
Július utolsó hetében újra megtelt a NATO és a válságkezelés iránt érdeklődő „nyári egyetemistákkal” a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ. A 15. alkalommal megrendezésre került Tiszai Euro-atlanti Nyári Egyetem a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésén alapuló képzése, ahol a fiatal értelmiségiek, biztonságpolitikai szakértők és a Magyar Honvédség tagjai egy hétig inspiráló környezetben tanulhattak a legjelentősebb magyar szakértőktől és egymástól.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhet, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a nyolcadikat olvashatja, amit Sztáray Péterrel, Magyarország NATO nagykövetével készítettünk

A NATO védelmi- és külügyminisztereinek brüsszeli találkozói – 2014. június
A NATO védelmi miniszterei június elején áttekintették a kollektív védelem megerősítése érdekében eddig tett lépéseket, tárgyaltak a szeptemberben megrendezésre kerülő walesi csúcstalálkozó előkészületeiről, a Szövetség és Ukrajna közötti védelmi együttműködésről, az orosz-ukrán válságról, a grúz védelmi reform alakulásáról, végül pedig az afganisztáni biztonsági helyzetről. Június utolsó hetében a NATO külügyminiszterei Brüsszelben találkoztak, mely alkalommal többek között megerősítették a "nyitott ajtók" politikáját, jóváhagyták egy Szövetségi Készenléti Akcióterv (Alliance Readiness Action Plan) kidolgozását, valamint elfogadták a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erőt (International Security Assistance Force, ISAF) felváltó Operation Resolute Support művelet részletes műveleti tervét.

NATO Hírfigyelő - 2014. június
A NATO Katonai Bizottságának májusi ülése és a Global Security Forum
NATO Hírfigyelő - 2014. május
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. április

Kiemelt cikkek
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?
NATO JFTC - interjú a parancsnok-helyettessel
A NATO vezérkari főnökeinek budapesti találkozója
A Kalasnyikov - avagy a XX. század egy szimbólumának - gazdasági vetülete
Az orosz haderőreformok eredményei a haderő-szervezet és a személyi állomány tekintetében
Energy Security and Diplomacy in 2013
Régiónk helyzete stabil és biztonságos, de a kihívások köre bővül - Euroatlanti Nyári Egyetemnek adott otthont Szolnok


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2014 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem