Archívum
2010 július - 5 Cikk
| Ez történt a héten - 2010. július 19-től 25-ig | | 2010 július 26. - Pető Gergő | | Franciaország legalább két modern, kétéltű partraszálló hajót fog gyártani az orosz haditengerészet számára – nyilatkozta Nicolas Sarközy francia elnök július 23-án, a Saint-Nazaireben található STX hajógyárban tett látogatása alkalmával. Oroszország négy Mistral-osztályú helikopterhordozó megvásárlásáról is tárgyalásokat folytat Franciaországgal. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök leszögezte, hogy az üzlet csak akkor jöhet létre, ha az magában foglalja a technológiai transzfert is – ez utóbbi kitétel miatt aggódnak leginkább Franciaország NATO-beli szövetségesei. Putyin szerint országa darabonként 300 millió eurós áron kész lenne megvásárolni a hajókat, majd hozzátette, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között ez igen kedvező ajánlat a francia hajógyárak számára. |
| Ez történt a héten - 2010. július 12-től 18-ig | | 2010 július 21. - Pető Gergő, Bokányi Zoltán | | Július 12-én háromrendbeli népirtással vádolta meg Omar al-Bashir szudáni elnököt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). A vád szerint az elnök a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban 2,5 millió, meghatározott etnikumokhoz tartozó embert kényszerített olyan menekülttáborokba, amelyek egy „gigantikus Auschwitzhoz hasonlítanak”. A szudáni elnököt 2009-ben emberiesség elleni bűntettek, illetve háborús bűnök elkövetésével is megvádolta a hágai székhelyű testület, az elnök viszont elutasította a vádakat. |
| Ez történt a héten - 2010. július 5-től 11-ig | | 2010 július 14. - Pető Gergő | | Vasárnap (július 11.) északkelet Spanyolországban több mint egy millió fő vett részt azon a tüntetésen, amely nem sokkal az után robbant ki, hogy a spanyol legfelső bíróság június 28-án fontos tételeket távolított el Katalónia autonómiájából származó jogosítványai közül. A bíróság azzal indokolta lépéseit, hogy a katalán nemzet nem ismerhető el törvényesen, mivel a spanyol alkotmány csakis a spanyol nemzetet fogadja el. Előzetes ígéreteiben a spanyol parlament teljes mellszélességgel kiállt Katalónia autonómiája mellett. A terület 2006-ban kapott egy kiterjesztettebb önállóságot, mikor egy népszavazást követően a regionális parlament jogkörei kibővültek, főleg az adóügyek és az igazságszolgáltatás területén, ám ide tartozott az önálló bevándorlásügyi politika alakítása vagy a kikötők és repterek feletti felügyelet. A demonstrálók többségének véleménye szerint a spanyol kormány politikai okokból, egyféle irányváltás keretében szeretné megnyirbálni jogaikat. |
| Az Európai Unió Haditengerészeti Erejének Atalanta-hadművelete | | 2010 július 08. - Berki Tamás | | Napjainkra evidenciaként kell elfogadnunk azt a tényt, hogy a kétpólusú világrend felbomlását követően a posztmodern társadalmak újabb és újabb fenyegetésekkel kellett, hogy szembenézzenek, melyek jelentős része a hidegháborús korszakban megszokottaktól merőben eltérő megoldásokat követelt. A megváltozott biztonsági környezet dinamikus alkalmazkodásra kényszeríti az államokat és a nemzetközi szervezeteket, az új típusú, – divatos szóhasználattal élve – aszimmetrikus, ezáltal nehezen definiálható, a biztonságpolitikai dimenziók együttes és komplex megértését... |
| Ez történt a héten - 2010. június 28-tól július 4-ig | | 2010 július 05. - Nagy Dóra, Pető Gergő | | Talán a hét legmegdöbbentőbb híre az Egyesült Államok területén tevékenykedő, majd később őrizetbe vett orosz kémek ügye volt. Csütörtökön (július 1.) a ciprusi hatóságok őrizetbe vették Robert Metsost, aki a gyanú szerint egy Egyesült Államok területén működő orosz kémhálózat meghatározó tagja volt. Első alkalommal a férfit óvadék ellenében még szabad lábra helyezték, miután pont akkor ütöttek rajta, amikor egy Budapest felé tartó légi járatra akart felszállni. Miután azonban megérkezett az FBI körözése, a férfit már hiába keresték. A ciprusi hivatalos szervek egyelőre nem tudják, hogy a férfi elhagyta-e a szigetet, és ha elhagyta, akkor milyen irányba. |
|
|