Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 2009-ben - Évértékelés III/II.

3. Az ISAF művelet

Afganisztánban az év katonai műveleteit az afgán nemzeti biztonsági erők és ISAF-erők közös akciója vezette be Helmand tartományban. A „Vörös Tőr” hadművelet (Operation Red Dagger, Operation Sond Chara) még 2008 decemberében kezdődött, és 18 nap alatt visszaszorította a lázadókat a tartomány központja, Lashkar Gah környékéről. Ezzel nyílt lehetőség arra, hogy fokozzák a kábítószer-termelés és -csempészés elleni fellépést, és az év elején végrehajtsák a választási listák összeírását a lakosság körében. Összességében elmondható, hogy 2009 egésze ebben a szellemben telt az országban.

Az elmúlt évben ugyanis négy átfogó stratégiai célt határozhattunk meg az ISAF művelet kapcsán:

1. Stabilizáció az országon belül eszkalálódó erőszak ellenére, különös tekintettel Délkelet- és Kelet-Afganisztánra.
2. A fegyveres erőszak visszaszorítása az afgán-pakisztáni határ térségében, megerősítve a katonai együttműködést Pakisztánnal és kiszélesítve a regionális együttműködést.
3. Az afgán nemzeti biztonsági erők extenzív fejlesztése.
4. Az augusztusi elnökválasztás biztonságos és legitim lebonyolítása, majd stabil kormányhatalom kialakítása.

Néhány összesített adat megfelelően megvilágítja a fegyveres erőszak fokozódását az elmúlt nyolc évben, különösképpen kiemelve az elmúlt két év veszteségadatait. Meg kell jegyeznünk, hogy míg a koalíció érthető okokból rendszeresen hoz nyilvánosságra veszteség-adatokat, melyeket a védelmi minisztériumok, kormányszervek megerősítése által hivatalosnak fogadunk el, addig a polgári veszteségekre, különösképpen pedig a lázadók veszteségeire nézve nem rendelkezünk teljes mértékben hitelt érdemlő adatokkal, csupán ad hoc összesítésekkel (leginkább a nemzetközi média és NGO-k részéről). Éppen ezért ezek becslésébe nem bocsátkozunk.

Összesített szövetséges, ezen belül amerikai és brit veszteség 2001-2009 között. (Forrás: icasualties.org. Szerkesztette: Csiki Tamás)

Az ISAF havi veszteségeinek összehasonlítása 2008-ban és 2009-ben. (Forrás: icasualties.org. Szerkesztette: Csiki Tamás)

A műveletek döntő terhét tehát továbbra is az Egyesült Államok és Nagy-Britannia viseli, amely egyrészt abból ered, hogy egyes speciális – expedíciós, különleges műveleti – katonai képességek döntően ebben a két haderőben állnak rendelkezésre, másrészt e két nemzet részéről áll fenn az a határozott politikai akarat, amely alapján a harci feladatokban vezető szerepet vállalnak Dél- és Kelet-Afganisztánban.

A katonai veszteség megoszlása 2009-ben az afgán tartományok szerint. (Forrás: icasualties.org)

Összesített katonai veszteség Afganisztánban nemzetek szerint (2009 novemberéig). (Forrás: icasualties.org)

Sajnálatos módon a veszteségek növekedésével 2008-ban, majd 2009-ben is átléptünk olyan létszámhatárokat, amelyek lélektaninak bizonyulhattak volna – ám a műveletek folytatódtak. Az amerikai halálos áldozatok száma 2008-ban átlépte az 500 főt, 2009 végére pedig megközelítette az ezret (941). Augusztusban, közvetlenül az afgán választás előtt lépte át a brit katonai veszteség a 200 fős határt. Az afganisztáni művelet tehát jelentős – katonai, anyagi és pszichológiai – terhet jelent a résztvevő államoknak. Ha megvizsgáljuk a műveletben részt vevő országok lakosságának támogatását e téren, szintén komplex képet kapunk.

A German Marshall Fund of the United States „Transatlantic Trends 2009” felmérése 12 európai államban vizsgálta annak kérdését, hogy a lakosság hogyan vélekedik a további szerepvállalásról:

„Fokozzuk az afganisztáni szerepvállalást?” (Forrás: German Marshall Fund of the United States. Szerkesztette: Csiki Tamás)

A legnagyobb katonai terhet viselő Egyesült Államok lakossága körében ezer fő megkérdezésével a PEW Research Center végzett felmérést 2009 szeptemberében, a következő eredménnyel:

„Afganisztánban tartsuk a csapatainkat az ország stabilizálódásáig, vagy vonuljunk ki, amint lehetséges?” (Forrás: PEW Research Center for the People & the Press, Pew Global Attitudes Project, 2009. szeptember. Szerkesztette: Csiki Tamás)

„Hogyan értékeli az afganisztáni szerepvállalás eredményét az alábbi területeken?” (Forrás: PEW Research Center for the People & the Press, Pew Global Attitudes Project, 2009. szeptember.  Szerkesztette: Csiki Tamás)

Mivel a veszteségek kérdése érinti legérzékenyebben mind a koalíciós nemzeteket, mind a helyi lakosságot, és ez a tényező meghatározó hatással van a műveletek sikerére, az afgán lakosság támogatásának megnyerésére – vagy annak kudarcára – és általánosságban a stabilizáció minden további lépésére, a NATO ebben az évben több alkalommal is módosította harceljárásait.

David McKiernan tábornok, az ISAF erők afganisztáni parancsnoka 2008. december 30-án kiadott és 2009. január 14-én nyilvánosságra hozott Taktikai Irányelvében kiemelte, hogy a cél a továbbiakban a civil veszteségek elkerülése a műveletek alatt. Így a polgári lakosság életének védelme érdekében felülvizsgálták a járőrözés, igazoltatás, ellenőrzések eljárásait, az ezekhez kapcsolódó kiképzés irányelveit, valamint a megkülönböztető és azonosító jelzések használatát. Egyre nagyobb súlyt kaptak az Afgán Nemzeti Biztonsági Erőkkel (ANSF) közösen folytatott műveletek, így a házkutatások, vallási szentélyek, épületek átvizsgálását a továbbiakban elsődlegesen az ANSF hajtotta végre. A csapatok, járőrök figyelmét pedig ismételten hangsúlyozottan felhívták az afgán lakosság, kultúra, hagyományok, az iszlám szokások tiszteletben tartására.

A civil veszteségek elkerülése és a járulékos anyagi károk minimalizálása érdekében előírták az arányos katonai reakciókat (támadás esetén) és a halált okozó erő alkalmazásának visszaszorítását azokra az esetekre, amikor az elkerülhetetlen. Ezzel együtt a civil károkkal és veszteségekkel járó összecsapás esetén az ügy azonnali kivizsgálása vált előírássá.

Ezt követően július 6-án már az ISAF új parancsnoka, Stanley McChrystal tábornok tovább finomította ezeket és új Taktakai Irányelvet bocsátott ki, az alábbi összegzéssel: „Nem a megölt tálibok számának függvényében fogjuk megnyerni a küzdelmet, hanem azáltal, hogy el tudjuk választani a lázadókat a lakosságtól. Ez azt jelenti, hogy tisztelnünk kell és meg kell védenünk a lakosságot az erőszaktól – oly módon végrehajtva akcióinkat, amely által elnyerjük a lakosság támogatását. Ez különbözik a hagyományos fegyveres küzdelemtől, és a műveletek végrehajtásának módja fogja meghatározni az eredményt, nem az olyan hagyományos mutatók, mint az elfoglalt terület, vagy az elpusztított ellenséges erők. El kell kerülnünk azt a csapdát, hogy taktikai sikereket aratunk, miközben a stratégiai vereséget szenvedünk – azáltal, hogy jelentős pusztítást és polgári áldozatokat okozunk, és ezzel elidegenítjük a lakosságot.”

Meg kell jegyeznünk, hogy McChrystal tábornok természetesen felismerte, hogy a katonai erő alkalmazásának visszafogása – például a légierőtől kért tűztámogatás korlátozása lakott területen – a NATO-csapatokat nagyobb fenyegetettségnek teszi ki, ezt azonban elfogadható árnak tekintette a lakosság megnyerésének és a stratégiai cél, a stabilitás megteremtése érdekében.

A NATO stratégiája Afganisztánt illetően azonban nem csupán taktikai szinten változott meg. Az évet végigkövették a védelmi és külügyminiszteri, vezérkari főnöki és államfői találkozók, valamint nemzetközi konferenciák, amelyek egy hatékonyabb megközelítés kialakításán dolgoztak.

A védelmi miniszterek február 19-i krakkói informális találkozóján még csak arról született megegyezés, hogy a katonaihoz hasonló nagyságrendű erőfeszítésre van szükség a polgári élet területén. Miután a müncheni biztonságpolitikai konferencián Hamid Karzai afgán elnök kritizálta a NATO-t a rengeteg polgári áldozat miatt – „Az afgán lakosság partnernek tekinti magát a terrorizmus elleni háborúban, és a partnereket nem lehet megtámadni” –, Franz-Josef Jung német védelmi miniszter nagyobb civil újjáépítési erőfeszítést javasolt. James Johns, Obama amerikai elnök új nemzetbiztonsági tanácsadója a Hindukus régióban a Nyugat számára hosszú távú stratégiaváltás szükségességéről beszélt, ugyanis „a szövetség nem engedheti meg, hogy vereséget szenvedjen Afganisztánban”. 2009 ennek a stratégiai váltásnak a kidolgozásával, megalapozásával telt.

Márciusban a NATO csúcstalálkozó előkészítéseként széles körű diplomáciai egyeztetésekre került sor, többek között az Észak-atlanti Tanács afganisztáni látogatására március 16-18-án, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különleges megbízottjának látogatására Brüsszelben (március 22.), majd Scheffer főtitkár részvételére az ENSZ Afganisztán-konferenciáján Hágában (március 31.). Richard Holbrooke Brüsszelben az ISAF valamennyi résztvevőjével egyeztetett az amerikai Közép-Ázsia stratégia folyamatban lévő átdolgozásáról.

A NATO együttműködése Pakisztánnal az elmúlt években jelentősen bővült és mélyült, melynek legerősebb hajtóereje több közös biztonsági érdek mellett Afganisztán stabilitásának megteremtése volt. 2005-ben még katasztrófamentesítő műveletben vettek részt NATO erők az országban, majd 2007-től rendszeres magas szintű politikai egyeztetések folytak. Shaukat Aziz egykori pakisztáni miniszterelnök 2007. január 30-i brüsszeli látogatása alkalmával rakta le az együttműködés szilárd alapjait: „Pakisztán elkötelezett az erős és stabil Afganisztán megteremtése mellett. Afganisztán után éppen Pakisztán lesz az, aki a legtöbbet profitálhatja ebből” – nyilatkozta akkor.

Az együttműködés azóta is kézzelfogható eredménnyel jár: még 2007 januárjában közös afgán-ISAF-pakisztáni hírszerző központ jött létre Kabulban, a felek közötti munkát pedig Háromoldalú Bizottság koordinálja a hírszerzési információ megosztása, a rögtönzött robbanószerkezetek elleni intézkedések, a határellenőrzés és -biztonság, valamint a felderítő műveletek terén. Mindez az ISAF speciális műveletei (például UAV-csapások a lázadók táboraira) során az afgán-pakisztáni határ térségében komoly jelentőséggel bír. Ezek fényében 2009 is főtitkári látogatással kezdődött Pakisztánban január 22-23-án, amelynek keretében egyeztetett Zardari elnökkel, Gilani miniszterelnökkel, Quereshi külügyminiszterrel, Mukhtar védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel, Kyani tábornokkal a követendő stratégiáról. A számos egyeztetés és értékelés eredményeképpen közvetlenül az áprilisi NATO csúcstalálkozó előtt, március 27-én hozták nyilvánosságra az új amerikai Afganisztán-Pakisztán Regionális Stratégiát, amelynek iránymutatása megegyezett a Strasbourg-Kehlben rögzítettekkel.

Az április 3-4-i csúcstalálkozó Zárónyilatkozata és Nyilatkozata Afganisztánról határozott irányt szabott a regionális együttműködés kiszélesítése terén is: „Biztonságunk szorosan kötődik Afganisztán biztonságához és stabilitásához. Így az ENSZ felhatalmazással, 42 ország részvételével működő afganisztáni ISAF művelet elsődleges prioritásunk. Együtt dolgozunk az afgán néppel és kormánnyal, valamint a nemzetközi közösséggel az UNAMA művelet égisze alatt. Együtt, átfogó megközelítéssel, a katonai és polgári erőforrásokat együttesen felhasználva segítjük az afgán kormányt abban, hogy biztonságos, stabil és demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó államot építsen.”

Miután a bukaresti csúcstalálkozó 2008-ban négy stratégiai célkitűzést határozott meg a műveletek számára – hosszú távú elkötelezettség, afgán vezető szerepvállalás, átfogó megközelítés és regionális részvétel –, Strasbourg-Kehlben pontosították ezeket:

• A NATO Kiképző Missziójának (NTM-A) létrehozása az ISAF-en belül az Afgán Nemzeti Hadsereg és Nemzeti Rendőrség kiképzésének összefogására és koordinálására. Ennek részeként az EUPOL-lal szorosabb együttműködés kialakítása és az afgán rendőri erők kiképzői és tanácsadói létszámának emelése.
• Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportok (OMLT) felállítása az afgán nemzeti biztonsági erők kiképzéséhez annak érdekében, hogy létszámuk elérje a jelenleg tervezett 134.000 fős létszámot.
• Az afgán és pakisztáni kormányok együttműködésének erősítése és támogatása, a NATO és Pakisztán között szélesebb körű együttműködés kialakítása és a háromoldalú tárgyalások folytatása.
• További támogatás biztosítása Afganisztánnak az ENSZ-ben és a nemzetközi közösségben, hogy az újjáépítés a Nemzeti Fejlesztési Stratégia szellemében, az erőfeszítések integrálásával (UNAMA), megfelelően összehangolt civil és katonai erőforrásokkal valósuljon meg.
• Az afgán biztonsági erők támogatása a közelgő választások biztonságos lebonyolításában.

Miután a csúcstalálkozó lefektette a stratégiai irányvonalakat, megkezdődhetett a gyakorlati megvalósítás tervezése, majd a források előteremtése. Május 6-7-én a NATO Katonai Biztottságának ülése már az új célokat tartotta szem előtt: az Afgán Nemzeti Hadsereg esetében 2010 őszére 134.000 fős műveleti létszám elérése a cél, amelyet gyorsított ütemben tovább kell fejleszteni 240.000 főre. Eközben az Afgán Nemzeti Rendőri Erők létszámát 82.000, majd 160.000 főre kell növelni. A NATO értékelése szerint a jelenleg 27 ország felajánlásában működtetett 59 Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoporthoz képest már a mostani kapacitáshoz is 68 OMLT-re lenne szükség, amelyek számát 2010 decemberére 103-ra kellene emelni. Az ENSZ 2009. szeptemberi beszámolója szerint 2008-ban 26.000 afgán katonát, 2009-ben becslések szerint 28.000 főt képeztek ki, míg 2007-2009 között további 28.000 rendőrt is kiképeztek. A NATO beszámolója szerint szeptember közepén az Afgán Nemzeti Hadsereg létszáma 93.980 fő volt (3628 fő a Légierőnél), az Afgán Nemzerti Rendőrség létszáma pedig 90.129 fő. Az ANA képességeit illetően az állomány 90%-a képes volt ISAF műveletben való részvételre, míg 62% a közös műveletek vezetésére is.

A június 12-i védelmi miniszteri találkozó legfontosabb célja az augusztusi afgán tartományi és elnökválasztás előkészítése volt, melynek keretében az ISAF tagállamai mintegy 10.000 fős csapaterősítést biztosítottak. A meghatározott stratégia szellemiségét pedig már az ISAF új katonai vezetője kezdte érvényesíteni a gyakorlatban, amikor David McKiernan helyét Stanley A. McChrystal vette át június 14-én. Napokon belül, június 17-19-én Jaap de Hoop Scheffer is Afganisztánba látogatott, ahol Hamid Karzai hivatalban lévő és egyben a választásokon jelöltként induló afgán elnökkel közös állásfoglalásában a választásokkal kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „…az Afgán Nemzeti Hadsereggel és Rendőrséggel közösen mindent megteszünk azért, hogy támogassuk a választást.”

A regionális együttműködés fokozása ezt követően is folytatódott. Zardari pakisztáni elnök az Észak-atlanti Tanács tagjaival találkozott június 17-én, majd július 10-én Giampaolo di Paola, a NATO Katonai Bizottságának elnöke látogatott Iszlamabadba, hogy a regionális együttműködés megvalósításáról egyeztessen. Végül a hónap végén az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különleges megbízottja, Richard Holbrooke érkezett Brüsszelbe a két ország biztonsági helyzetének értékelésére.

Miközben Pakisztán 2002 óta közel 10,5 milliárd dollár értékben kapott katonai és gazdasági segélyt az Egyesült Államoktól, majd 2009-ben további 5 évre 7,5 milliárd dollár segélyt ígért az együttműködésért cserébe, a háttérben az International Republican Institute 2009 nyarán készült felmérése a pakisztáni lakosság körében lényegesen alacsonyabb támogatottságot fedett fel, mint azt a politikai párbeszéd mutatja:

„Együtt kell-e működnie Pakisztánnak az Egyesült Államokkal a terrorizmus ellen vívott háborúban?” (Forrás: International Republican Institute. Szerkesztette: Csiki Tamás)

Anders Fogh Rasmussen kinevezése utáni első sajtótájékoztatóján, augusztus 3-án az afganisztáni választások biztonságos és legitim lebonyolítására hívta fel a figyelmet: „Az e hónapban esedékes választásokat nem lehet majd azokhoz a parlamenti választásokhoz mérni, amiket szövetségeseink országaiban elvárunk. De az afgán választásnak is hitelesnek kell lennie, elsősorban az afgán lakosság szemében. Jelenlegi célunk a hiteles választás lebonyolítása, és csak ezt követheti hosszabb távon a többi lépés, mint a stabilitás megteremtése és a vezetés átadása az afgán kormánynak.” Ezt augusztus 5-7-i afganisztáni látogatása alkalmával is kiemelte, amikor afgán vezetőkkel, több elnökjelölttel és az ENSZ képviselőivel is találkozott.

Minden előkészület ellenére a választásokra negatív előjelek mellett került sor augusztus 20-án. Ahogy arra maga az ENSZ is rámutatott, „olyan országban rendezni választást, amelyben nagyarányú erőszakos konfliktus zajlik, gyenge az intézményrendszer, fejletlen az infrastruktúra, magas az írástudatlanság és 41 jelölt indul a választáson, több szempontból is komoly kihívást jelent.”

A tálibok július végén kezdték hirdetni, hogy megpróbálják megakadályozni a választásokat, és szervezett támadáshullámot indítottak, különösen a déli Kandahar és Helmand tartományokban. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok 21.000 katonával, a NATO további 5000 fővel erősítette meg a térségben állomásozó erőit, júliustól októberig kiemelkedően magas volt a támadások és ennek következtében a halálos áldozatok száma is. Az Afghanistan Independent Human Rights Commission és az UNAMA jelentése szerint egyedül a választás napján 300 támadást hajtottak végre: 31 civil – köztük 11 választási megfigyelő – meghalt, 79 megsérült, míg az Afgán Nemzeti Hadsereg 8, a Rendőrség 18 tagja vesztette életét, valamint 27-27 fő megsérült.

Az eredetileg szükségesnek tartott 6969 szavazóirodából a biztonsági helyzetre tekintettel a választást megelőzően 6519-et akartak megnyitni, végül azonban csak 6199-ben folyt szavazás. Bár év közben a választásra jogosultak névjegyzékének kiegészítése jól haladt, augusztusban számos szabálytalanság történt: a 17 millió választási igazolvány kiadása pontos választási regiszter nélkül folyt, így jelentős „túlszavaztatás” történt, a déli tartományokban „fantom szavazókörzetek” is működtek. A választást követően 2842 panasz érkezett a Választási Panaszbizottsághoz, melyből 726-nak adtak helyt – végül 3377 szavazókörzetben a szavazatok újraszámlálását rendelték el, 4 tartományban pedig 200.000 szavazatot érvénytelenítettek.

A csalások és szabálytalanságok beárnyékolták a választás eredményét, amelyet előzetesen szeptember 16-án hoztak nyilvánosságra: Hamid Karzai hivatalban lévő elnök a szavazatok 54,62%-át, legesélyesebb riválisa, Abdullah Abdullah pedig 27,75%-át szerezte meg. Ezt az arányt a Független Választási Bizottság hamarosan 50% alá csökkentette Karzai elnök esetében a csalásokra hivatkozva – majd bejelentették a választások második fordulóját, ami végül csak Abdullah Abdullah visszalépése miatt maradt el. November 2-én hivatalosan is Hamid Karzait erősítették meg az elnöki székben további 5 évre.

Rasmussen főtitkár a választások bonyolítását sikeresnek minősítette, amennyiben a szavazóállomások 95%-a működött, és csak két százalékukat érte támadás. Karzai elnök beiktatását követő nyilatkozatában azonban nem csupán gratulált az elnöknek, hanem arra is felhívta figyelmét, hogy az újonnan alakítandó kormányzattal szemben követelmény a működőképesség, az átláthatóság, a legitimitás, és nincs helye a korrupciónak. Így válik lehetőség a lakosság támogatásának megtartása abban a folyamatban, melynek végén az ISAF erők és a nemzetközi közösség átadják a vezető szerepet az afgán nemzeti kormánynak.

Az év utolsó stratégiai szintű változása a június 14-én kinevezett Stanley McChrystal tábornok nevéhez fűződött. A korábbi taktikai iránymutatások és politikai döntések között az augusztus 26-án érvénybe léptetett új Lázadóellenes Irányelv létesített kapcsolatot, melynek tömör lényege „az emberek megóvása”: „A siker érdekében ez eddigiektől nagyon eltérően kell gondolkodnunk és cselekednünk. Az emberek tudatát és akaratát kell megcéloznunk… Egy hatékony lázadóellenes „támadó művelet” azt veszi el a lázadóktól, amit nem veszíthetnek el: a lakosság feletti kontrollt. Úgy kell gondolnunk a támadó műveletekre, mint amelyek nem csupán fegyveres felkelők ellen irányulnak, hanem amelyek elnyerik a lakosság bizalmát és támogatását, miközben megszüntetik a lázadók befolyását. …Nyerjük el az emberek bizalmát, és megnyerjük a háborút, tekintet nélkül arra, hány fegyverest fogunk el, vagy ölünk meg.”

McChrystal értékelése, miszerint 12 hónap áll a szövetség rendelkezésére, hogy a maga javára döntse el a háborút, rámutat a változás szükségességére. A tábornok kiemelte, hogy az új stratégia átfogó megközelítést igényel a nemzetközi erők részéről, a lázadóellenes (counter insurgency – COIN) műveletek irányelvei nem irányulhatnak területvédelemre vagy területek megszerzésére, és a műveletek sikere sem a semlegesített ellenséges katonák számával mérhető. Emellett kritikus az időtényező, amennyiben a következő év döntő lehet a műveletek sikerét illetően. Így az új stratégia a lakosságot helyezi a műveletek középpontjába, megváltoztatva a műveleti megközelítést, a csapatok tevékenységének körét, de még diszlokációját is. Az afgán lakossággal való kapcsolat kiépítése és fejlesztése, a lakosság védelme jelenti tehát az első pillért. Ebben megjelenik a helyi vezetők támogatása, az intézmények fejlesztése, a közös kockázatvállalás, ezáltal a bizalomépítés és a társadalmi megbékélés elősegítése. A módosítások második köre az afgán nemzeti biztonsági erők (katonai és rendőri egyaránt) fejlesztésének már bemutatott további fokozását érinti. A változtatások harmadik pillére a lakosság megrendült bizalmának helyreállítását célozza, így a minőségi kormányzás, a korrupció visszaszorítása és az átláthatóság megteremtése és a törvényesség biztosítása terén kell jelentős előrelépést elérni. „Mi azáltal nyerhetjük meg a háborút, ha helyi szinten átalakítjuk a biztonsági környezetet; ha kapcsolatot teremtünk a kormányzat felelős és hiteles tagjai és a lakosság között; és ha meggyőző alternatívát kínálunk a lázadással szemben. Az afgán nép fog dönteni az afgán kormány javára” – összegzett az ISAF parancsnoka.

2009 hátralevő hónapjai a hosszas előkészítés és a stratégia meghatározása, a nemzetközi együttműködés összehangolása után a szükségesnek ítélt további csapaterősítések biztosításával telt. Rasmussen főtitkár az Egyesült Államok Atlanti Tanácsa (ACUS) előtt tartott beszédében szeptember 28-án kiemelte, hogy a szövetség valódi szolidaritást mutat azáltal, hogy mind a 28 tagállam – valamint 13 további koalíciós partner – részt vesz az ISAF műveletben. Így 2009 őszén a csapatok 40%-át, 35.000 főt nem az Egyesült Államok biztosított.

Mindez december 1-jén Obama elnök csapatfelajánlásával változott meg: 2010 első felében további 30.000 amerikai katonát vezényelnek Afganisztánba az idén kidolgozott új stratégia megvalósítására. Így közel 100.000 főre emelkedik az térségben állomásozó amerikai katonák száma, ugyanis rövidtávon nagyobb erőfeszítéssel kívánják megvalósítani az ország stabilizálását. Ehhez várhatóan a szövetséges országok további 7.000 katonája fog csatlakozni. Az amerikai elnök ugyanekkor azt is bejelentette, hogy a csapatok számát 2011-től tervezik csökkenteni – eddigre tehát az afgán kormánynak és nemzeti biztonsági erőknek át kell venni az ország irányítását.

Az amerikai közvélemény a Gallup december 2-i felmérése szerint megosztott a bejelentést illetően. A létszámnövelést és a 2011-es kivonás tervét általánosságban a lakosság 51%-a támogatta. A 30.000-es létszámot 36% túl magasnak, 38% megfelelőnek, 18% túl alacsonynak tartotta. A 2011-es céldátum meghatározását 46% elhamarkodottnak ítélte meg, 26% már korábban, 21% pedig később kezdené meg a csapatok kivonását.

Az ISAF létszámának várható növekedése. (Forrás: NATO Afganisztán Jelentés 2009. Szerkesztette: Csiki Tamás)

Az Észak-atlanti Tanács külügyminiszteri találkozóján a december 4-i, Afganisztán jövőjéről folytatott megbeszélés rögzítette azokat a fő irányelveket, melyek nyomán az ISAF a társadalmi megbékélés folyamatát kívánja fokozni. A misszió sikerének kulcsaként és a következő év feladataként a kormányzat megszilárdítása és minőségi fejlesztése mellett a rögzített stratégiai célkitűzésekkel és taktikai irányelvekkel összhangban a társadalommal kialakítandó megbékélési folyamatot határozták meg. Eszerint a jelenlegi biztonsági, kormányzati és fejlesztési programok mellett párhuzamosan egy eredményesen működő politikai folyamatot is el kell indítani, melynek részeként nem csak a békés társadalom többségének támogatását kell elnyerni, hanem az alacsony szinteken ellenálló fegyvereseket is meg kell győzni a fegyveres küzdelem beszüntetéséről, és el kell indítani társadalmi reintegrációjukat.