Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 2009-ben - Évértékelés III/I.

2008. december 15-én Jaap de Hoop Scheffer, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének 11. főtitkára a következő évet felvezető újévi köszöntőjében azt jelezte előre, hogy 2009 teendőkben gazdag év lesz: az újonnan megválasztott amerikai elnök, Barack Obama első európai látogatását várta az öreg kontinens, áprilisban két új állam csatlakozásával már 28 tagállammal ült össze a strasbourg-kehli csúcstalálkozó – külön megemlékezve a NATO fennállásának 60. évfordulójáról –, míg az afganisztáni műveletek egész évben fokozódó figyelmet és erőfeszítést követeltek.

Elemzésünkben a NATO 2009-es tevékenységét összegezzük és értékeljük a szövetség alapvető célkitűzéseit, értékeit és érdekeit szem előtt tartva. Bár az események és döntések értelemszerűen mindig összefüggtek, értékelésünkben tematikusan tekintjük át az alábbi fő témaköröket:

1. Partnerkapcsolatok
2. A strasbourg-kehli csúcstalálkozó
3. Az ISAF művelet
4. Az új stratégiai koncepció és a NATO jövőképe

Jelen elemzés egyes részei megjelentek a Nemzet és Biztonság – Biztonságpolitikai Szemle című folyóirat 2009. februári számában is. A teljes elemzés csak a Biztonságpolitikai Portálon érhető el, az értékelés pedig a 2010. január 1-jei eredményeket tükrözi.

1. Partnerkapcsolatok

Földünk legnagyobb politikai-katonai szövetsége 2009-ben széleskörű tevékenységet folytatott a világ minden táján. Az az aktív, a nemzetközi rendszer egyre több szereplőjét – nem csupán nemzetállamokat, hanem más nemzetközi szervezeteket, kormányzati és nem kormányzati szervezeteket is – bevonó diplomácia, amely 2001 után kezdődött és 2008-ban a globális partnerségre (Partners Across the Globe) tett javaslatban csúcsosodott ki, az elmúlt évben is számos eredményt ért el.

2008-ból több rendezetlen, vagy éppen konfliktusos viszonyrendszer maradt fenn, melyeket – véleményünk szerint – ez elmúlt évben túlnyomó részt eredményesen kezeltek. A 2008 őszi orosz-grúz háború után a NATO-Oroszország Tanács érdemi munkája elakadt, Grúzia és Ukrajna pedig érzékeny pont maradt a két fél kapcsolatában. Valamennyi művelet – Koszovó, Szudán, Irak, Afganisztán és a haditengerészeti műveletek – általános jellemzője volt a nemzetközi együttműködés, amelyet még hatékonyabbá kellett tenni. 2003 óta egyes kérdésekben megosztottság jellemezte a szövetséget, amit a Bush adminisztráció konfrontatív külpolitikája idézett elő, egyúttal pedig a szövetség külkapcsolataiban is feszültséget eredményezett. 2009-ben e problémák többségében sikerült előrelépést elérni.

A térképet szemügyre véve láthatjuk, hogy a legaktívabb partnerek 2009-ben Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Oroszország, illetve Pakisztán és Jordánia voltak. Az elmúlt évben a „megszokottnál több” főtitkári látogatásnak lehettünk tanúi, amelynek oka, hogy Jaap de Hoop Scheffer helyét Anders Fogh Rasmussen vette át a főtitkári székben, így a kiemelt partnerországok vezetőivel mind búcsúlátogatás, mind üdvözlő látogatás keretében találkoztak a főtitkárok. A NATO azonban nem csak a külső kapcsolatépítés terén volt aktív 2009-ben, hanem új tagokkal is bővült: Albánia és Horvátország 2009. április 1-jén csatlakozott a szövetséghez. Emellett decemberben Montenegrót hívták meg, hogy csatlakozzon a Tagsági Akciótervhez (MAP).

A NATO aktív politikát folytatott Közép-Ázsiában, számos projekttel, többek között a Trust Fundkeretein belül igyekezett elősegíteni a fejlődést és a stabilizációt. A közép-ázsiai és pakisztáni kapcsolat elsősorban az afganisztáni rendezés tükrében értelmezendő. Kiemelt szerepet játszik ebben Obama elnök „regionális megközelítés” koncepciója, amelynek megfelelően a régió államait is szövetségesül hívják az afgán helyzet megoldására.

Elemzésünk rámutat, hogy Jordánia 2009-ben kiemelkedő helyet kapott a NATO partnerkapcsolatai között. Jordániával, mint a Mediterrán Dialógus (MD) tagjával többször folyt magas szintű tárgyalás, azonban tavaly nem csupán a regionális biztonság megteremtésében betöltött szerepe miatt kapott kiemelt figyelmet. Áprilisban véglegesítették az ország Egyéni Partnerségi Akciótervét (IPAP), illetve novemberben aláírták az új Trust Fund programotis, amellyel az aknamentesítés és a fel nem robbant lőszerek leszerelése újabb fázisába lép. A Mediterrán Dialógus a Jordán kapcsolattól eltekintve 2009-ben nem produkált új eredményt, csakúgy, mint az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) – e fórumok a korábban kialakított formában folytatták tevékenységüket.

NATO-Oroszország kapcsolatok

A tavalyi évben a dél-oszét válságmiatt megszakadt dialógus után jelentős enyhülés jellemezte a NATO és Oroszország kapcsolatát a 2009-es évben. A közös biztonsági, politikai és több más téren is megfogalmazott érdekek alapján a NATO starsbourg-kehli áprilisi találkozóján deklarálta az orosz kapcsolatok stratégiai fontosságát, majd Jaap de Hoop Scheffer főtitkári megbízatása végére fokozatos enyhülést követően a két fél felújította a párbeszédet. A NATO-Oroszország Tanács (NRC) közel egy év szünet után június 27-én ült össze ismét külügyminiszteri szinten, Korfun.

Az egyeztetések során világossá vált, hogy Oroszország és a NATO érdekei több területen átfedésben állnak egymással: Afganisztán stabilizálása, a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem, a válságkezelés, a kalózkodás és a narkotikumok terjedésének megelőzése mind közös érdek, a fegyverzetellenőrzés és a proliferáció kérdéseiben pedig az elmúlt évben mindkét fél egyre láthatóbban a megegyezésre törekedett.

2009-ben a leszerelés különösen hangsúlyos volt, hiszen decemberében lejárt a START szerződés, amelynek utódjáról egyelőre nem sikerült megállapodni. Bár a kérdés elsősorban az Egyesült Államok és Oroszország bilaterális kapcsolatában értelmezendő, az érinti a NATO-Oroszország kapcsolatokat is. Obama elnök elődjéhez képest jelentősen pozitívabb hangvételű, együttműködő Oroszország-politikája lényegesen javította a NATO kilátásait is az országgal való együttműködés kapcsán. Emellett a NATO is gyakorolt olyan gesztusokat Oroszország felé, amelyek a kapcsolatok javulásához hozzájárultak. Anders Fogh Rasmussen főtitkárságának legfontosabb feladatai között nevezte meg az orosz kapcsolatok fejlesztését. Szeptemberi beszédében így fogalmazott: „Ez a szünet lehet, hogy hasznos volt, mivel átgondolhattuk kapcsolatunkat. De a nemzetközi biztonsági környezet nem vár a NATO-ra és Oroszországra, hogy rendezze sorait. Egyszerűen fogalmazva, a NATO-Oroszország együttműködés nem választás kérdése, hanem szükségszerűség.”

December 3-4-én a NATO külügyminisztereinek informális találkozójaadott alkalmat arra, hogy folytatódjanak a tárgyalások. Az ülés zárónyilatkozatakiemelte: „ A szövetség tagjai üdvözlik, hogy a mai napon miniszteri szinten is újból folytatódott a korábbi párbeszéd Oroszországgal. Továbbra is elkötelezettek maradunk, hogy a NATO-Oroszország Tanács munkáját folytatva hatékonyabbá tegyük azt a politikai párbeszéd módszerével minden a biztonságot, a közös érdekeket és problémákat érintő kérdésben, azokat is beleértve, amelyekben a NATO és Oroszország nem értenek egyet.” Ugyanekkor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részvételével találkoztak a NATO-Oroszország Tanács képviselői is, ahol elfogadták a Tanács 2010-es Munkatervét.

Habár Rasmussen decemberi moszkvai látogatásán arról beszélt, hogy nem hajlandó kompromisszumot kötni Oroszországgal olyan alapvető kérdésben, mint Grúzia NATO csatlakozása, mégis úgy tűnik, Grúzia és Ukrajna MAP tagsága lekerült a szervezet napirendjéről, mivel azt Oroszország érdekszférájának megsértéseként értelmezné. Oroszország jelenleg is fontos partnere a NATO-nak, mivel tranzitútvonalak biztosításával támogatja az afganisztáni műveletnek. Ezt bizonyítja, hogy látogatása alkalmával Rasmussen nagyobb orosz szerepvállalásra kérte fel Medvegyev elnököt.

Az Európába telepítendő rakétavédelmi rendszer kérdése is problematikussá teszi a szövetség és Oroszország viszonyát: a NATO támogatja a rendszer telepítését, hiszen az európai tagállamait és szövetségeseit is védené egy esetleges támadás ellen, azonban a terv mindvégig Oroszország éles ellenállásába ütközött. Bár a kérdésében Obama elnök elődjéhez képest változtatott az Egyesült Államok álláspontján, és az Irán elleni védelem problematikájára helyezte át a hangsúlyt, emellett pedig új technológiai megoldást javasolt.Oroszország azonban továbbra is fenyegetésként értelmezte a programot. Rasmussen moszkvai látogatásán jól manőverezve úgy fogalmazott, hogy egy, a NATO és Oroszország együttműködésével megvalósuló rakétavédelmi programottartana kívánatosnak. A katonai együttműködés mellett a találkozón egy közös rakétavédelmi munkacsoport létrehozásában is megállapodtak.

A párbeszéd újraindulását már önmagában eredménynek tekinthetjük, hiszen egy évvel a dél-oszét válságot követően a kapcsolatok helyreálltak. Azonban úgy tűnik, bizonyos kérdések továbbra is tabunak számítanak a két fél viszonyában: a továbbiakban a NATO bukaresti csúcstalálkozóján elhatározott újabb keleti bővítés kérdése lehet a legnagyobb próbatétel, ezért elképzelhető, hogy Moszkva garanciát kér Grúzia és Ukrajna NATO csatlakozásának megakadályozására.

NATO-Ukrajna kapcsolatok

Ukrajna MAP tagsága 2009-ben is függőben maradt. Ennek ellenére a NATO partnerkapcsolatai közül a legdinamikusabb párbeszéd Ukrajnával folyt. Ukrajna a NATO valamennyi nemzetközi katonai műveletéhez – így az ISAF-hez (10 fő), az Operation Active Endeavour-höz (2009. október 21. – november 25. között 1 ukrán hajóegység), a KFOR-hoz (180 fő), és az iraki kiképző misszióhoz (NTM-I) – nyújtott hozzájárulása révén egyértelműen jelezte együttműködési szándékát katonai téren is. Ukrajna korábban arról is döntött, hogy csapatokat ajánl fel a NATO Reagáló Erők számára, amellyel az első olyan ország, amely bár nem tagja a szövetségnek, csapatokkal vesz részt az NRF-ben. Az áprilisban aláírt megállapodásértelmében a NATO Ukrajna területén keresztül is szállíthat utánpótlást Afganisztán felé, amely kulcsfontosságú lépés az „északi útvonalon” történő szállítás megvalósulásához.

Úgy tűnik, az állam vezetői elkötelezettek a NATO iránt, és elkötelezettségét reformokkal is bizonyítja. Ez év márciusában elfogadták Ukrajna 2009-es Éves Célkitűzést(Annual Target Plan), amely világos célokat határozott meg az elkövetkező időszakra a NATO-Ukrajna Bizottság (NUC) felügyelete alatt: az euro-atlanti követelményekkel összhangban zajló politikai reformok között kiemelkedő szerepet kapott a védelmi szféra átalakítása, az emberi jogok biztosítása. Emellett továbbá gazdasági reformokat – így az energiaszállítás biztonságának növelését – is kilátásba helyezték.

Az ukrán kormány december 2-án jóváhagyta a 2010-re szóló Éves Nemzeti Programot, mellyel kapcsolatban a NATO külügyminiszterei javasolták az ukrán minisztériumok közötti együttműködés összehangolását és a védelmi reform továbbvitelét még a stratégiai védelmi felülvizsgálatot megelőzően.

A NATO interpretációjában mindezen törekvések a csatlakozás elősegítéséért történnek, amelyről 2008-ban a bukaresti csúcstalálkozón ígéret is született. Augusztusban aláírták a NATO-Ukrajna Chartát, amely a Megkülönböztetett Partnerség státuszáthozta létre Ukrajna számára. Mindezen előrelépések ellenére is fontos látni, hogy Ukrajna és a NATO kapcsolata elsősorban az orosz partnerség tükrében értelmezendő, és ez így marad 2010-ben is. Mindezt tovább bonyolítja az ország belső megoszottsága és bármiféle reformhoz kapcsolódóan az anyagi eszközök szűkössége is.

NATO-Grúzia kapcsolatok

Grúzia – Ukrajnához hasonlóan – rendkívül problematikus kérdés a NATO számára, amelyet súlyosbított a 2008-as dél-oszét válság. Bár Bukarestben (2008) ígéret született az ország NATO csatlakozását illetően, ez a lépés mindenképp az egyértelműen és nyilvánvalóan tisztázott orosz érdekszférát sértené a Kaukázus térségében, az Oroszországgal szembeni elhidegülés pedig sokkal hátrányosabb következményekkel járna a szövetség számára. Addig azonban, amíg Grúzia alapvető feltételeket – például rendezett külkapcsolatok és egyértelmű területi integritás – nem képes teljesíteni, a csatlakozás nem is lehetne reális opció.

A december 3-i brüsszeli NATO-Grúzia Bizottság ülésmegvitatta a kaukázusi ország eddigi előrelépését az euro-atlanti integráció folyamatában. A szövetség tagjai támogatják, hogy Grúzia is megkezdje első Éves Nemzeti Programjának végrehajtását, melyet minden szinten az együttműködés fokozásával kívánnak segíteni. Csakúgy, mint Ukrajna esetében, felhívták a figyelmet a 2010-es választások demokratikus lebonyolításának, és általánosságban a politikai folyamatok, szereplők demokratikus jellegének erősítésére.

A külügyminiszterek üdvözölték a grúz döntést, miszerint korábbi jelképes ISAF-hozzájárulásukat egy gyalogsági századdal és egy további gyalogsági zászlóaljjal kívánják megnövelni, nemzeti korlátozások nélkül a csapatok alkalmazása terén.

Az orosz-grúz kapcsolat terén Vashadze külügyminiszter kifejezte országa kívánságát, hogy Oroszország tartsa magát az Európai Unió közvetítésével kialakított fegyverszüneti megállapodáshoz, melyet a NATO külügyminiszterei is támogattak. Ugyancsak diplomáciai támogatásukról biztosították Grúziát a genfi nemzetközi tárgyalások során, mely ügyben sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy Oroszország vétójával megakadályozta mind az ENSZ, mind az EBESZ által a térségbe küldendő missziót. Így támogatásuk a gyakorlatban csak az EU vezette Megfigyelő Misszió (EUMM) mögé sorakozhat fel. A szövetség külügyminiszterei ismételten megerősítették, hogy nem ismerik el Dél-Oszétia és Abbházia függetlenségét, ellenben a nemzetközi jog és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szellemében támogatni kívánják Grúzia függetlenségét, szuverenitását és területi integritását.

A gyakorlatban – a megkezdett együttműködési formák ápolásán túl – jelentős változás Grúzia esetében sem várható a NATO részéről, hiszen a műveleteivel és saját megújulásával elfoglalt szövetség érdeke 2010-ben a térség nyugalma lesz.

Balkán

A NATO 2009-es politikája a térségben a Nyugat-Balkán államaira koncentrált. 2009. április 1-jével, formálisan a strasbourg-kehli csúcstalálkozón Albánia és Horvátország csatlakozott a szövetséghez, amivel kapcsolatban Scheffer főtitkár elismerően szólt: „Albánia és Horvátország csatlakozása azt mutatja, hogy a szabadság egy ellenállhatatlan fogalom. … Ők a jelképei annak, hogy napjaink Európájában a földrajzi helyzet többé nem határozza meg egy nemzet sorsát.” December 4-én a szövetség Montenegrót hívta meg a MAP tagságra, melyről már Anders Fogh Rasmussen nyilatkozott: „Gratulálok Montenegrónak az elért sikerhez. Kemény munkájuk eredménye ez, és a további reformokba fektetett erőfeszítés a mai MAP-csatlakozást követően megteremti a következő lépcsőfok, a teljes körű NATO-tagság lehetőségét.” Macedónia csatlakozása egyelőre azonban a névvita és Görögország ellenállása miatt meghiúsult.

Március 1-jén az Észak-Atlanti Tanáccsal tárgyaltak Bosznia-Hercegovina védelmi és külügyminiszterei az ország Tagsági Akciótervéről, és a szövetség további reformokra szólított fel. Október 2-án Bosznia-Hercegovina be is nyújtotta jelentkezését a MAP-tagságra, amelyre azonban még várnia kell, amivel kapcsolatban Rasmussen főtitkár így fogalmazott: „A tény, hogy három, nemrég még egymás ellen harcoló hadsereg ma egy haderőt képez, egyetlen védelmi minisztérium irányítása alatt, valódi eredmény. Azonban az is igaz, hogy Bosznia-Hercegovinának ennél is többet kell tennie, ezért most úgy határoztunk, hogy Bosznia-Hercegovina akkor csatlakozhat a Tagsági Akciótervhez, ha a szükséges reformok terén továbblép – eközben mi aktív felügyelet alatt tartjuk e folyamatot. … Ne maradjon kétség senkiben Bosznia-Hercegovinában: a MAP-ben és a NATO-ban akarjuk látni az országot. Mi támogatni fogjuk az ehhez szükséges kemény munkát.”

Bosznia-Hercegovinával ennek megfeleően igen intenzív politikai párbeszéd zajlott egész évben, miközben az ország 10 fővel az ISAF misszióban is részt vett.

A térség stabilizációja a NATO számára fontos, ám az Egyesült Államok közel- és közép-keleti elkötelezettségei miatt fokozatosan csökkenti a balkáni műveletekre fektetett hangsúlyt. Ennek megfelelően, valamint a Nyugat-Balkán államainak stabilizációjával párhuzamosan a NATO is fokozatosan a polgári válságkezelési és államépítési képességek szélesebb tárházával rendelkező Európai Uniónak adja át az ellenőrzést és a demokratikus reformok irányítását. Ezt bizonyítja az a döntés is, amely júniusban Brüsszelben született a koszovói KFOR csapatok csökkentéséről. James G. Stavridis admirális, a Szövetséges Erők Európai Főparancsnokának nyilatkozata szerint 2010. január végére a jelenlegi közel 13.000-es létszám 10.000 főre módosul.

Magyarország

            2009 Magyarország számára igen aktív és eredményes év volt a szövetségben. Hazánk tavasszal megemlékezett csatlakozásunk tíz éves évfordulójáról. Márciusban Scheffer főtitkár is ellátogatott Budapestre, és beszédében visszatekintett Magyarország, Csehország és Lengyelország 1999-es csatlakozására. Az új főtitkár, Anders Fogh Rasmussen novemberben látogatott el hazánkba,ahol az ország vezetőivel való találkozást követően beszédet mondott a NATO elmúlt hatvan évét és jövőbeni lehetőségeit értékelő konferencián.

Július 27-én a tizenkét partnerország részvételével megvalósuló Stratégiai Légi Szállítási Program (SAC) keretében megérkezett az első C-17-es szállítógépa Pápai Légi Bázisra. Ezt szeptember 21-én a második, majd október 12-én a harmadikC-17-es is követte. Az első stratégiai repülésre Afganisztánba szeptember 28-án került sor.

A következő előrelépés a NATO budapesti Katona-egészségügyi Kiválósági Központjának decemberi 4-i megnyitásavolt.

Afganisztáni szerepvállalásunk is fokozódott 2009-ben. A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (Provincial Reconstruction Team, azaz PRT) 2006 óta működik sikeresen Baghlan Tartományban. 2009. szeptember 29-én az Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Honvédség afganisztáni jelenlétének meghosszabbításáról 2010. október 1-jéig. A magyar csapatok száma 2009-ben 360 fő körül mozgott. A PRT mellett az ISAF paracsnokságokon egyéni beosztásokban is szolgáltak magyar katonák, és 2008 októbere és 2009 áprilisa között magyar irányítás alatt állt a Kabuli Nemzetközi Repülőtér. Az afgán biztonsági erők növekvő kiképzési feladataiban szintén részt vettünk két műveleti tanácsadó és összekötő csoporttal (OMLT), valamint egy különleges műveleti alegységgel. Egy szakasz erővel pedig augusztus és november között a választások biztosítására felajánlott NATO erőben vállaltunk szerepet.

Éves átlagban hazák mintegy 500 millió (2009-ben 459 millió) forintot fordít a műveletre fejlesztési hozzájárulásként, amely mellett a PRT működtetési költsége meghaladja az 5 milliárd forintot. E mögött azonban számos sikeres projekt rejlik, többek között hét klinika felépítése és beüzemelése. A nemzetközi fejlesztési együttműködés részeseként a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyaránt folytat fejlesztési tevékenységet az országban.

A 2009. november 18-án nyilvánosságra hozott „középtávú magyar stratégiai kitekintés” azzal számol, hogy a biztonsági környezet változásával összhangban a Magyar Honvédség PRT-ben szolgálatot teljesítő kontingensének jövőbeli tevékenységében egyre növekvő szerepet kell, hogy kapjon a hagyományos katonai feladatok ellátása. Emellett megjelenik, hogy „a magyar külpolitikai érdekek (2011-es magyar EU-elnökség, a NATO afganisztáni kiképző műveletének elindítása) figyelembe vételével folyamatosan felül kell vizsgálni az afganisztáni rendőrképzéshez való hozzájárulásunk lehetséges formáit. Ezzel összefüggésben fontolóra kell venni, hogy a PRT rendőrképzési tevékenységét a jelenleg 5 fős ambíciószinttel rendelkező EUPOL-misszióba integráljuk, illetve számba kell venni a NATO afganisztáni kiképző missziójának keretein belül az afgán rendőri erők kiképzéséhez és felszereléséhez való hozzájárulás lehetőségeit is.”

2. A strasbourg-kehli csúcstalálkozó

A csúcstalálkozó sok tekintetben a bukaresti találkozó irányelveit követte, és ismét jelentős eredményeket hozott. Fontos lépés, hogy hosszas tárgyalásokat követően Franciaország 43 év után visszatért a NATO integrált katonai struktúrájába. A jelentős francia szerepvállalás – a polgári költségvetés 13,5%-a (26 millió euró), a katonai költségvetés 12,87%-a (105 millió euró), a NATO új főhadiszállásának építésére pedig 93 millió euró, valamint az egyik legnagyobb műveleti erő – fejében ezt követően francia parancsnok került a Transzformációs Parancsnokság (Norfolk, USA) és egy Regionális Parancsnokság (Oeiras, Portugália) élére.

A Balkán kiemelkedő szerepet töltött be a találkozón: a tagállamok deklarálták, hogy a Nyugat-Balkán euro-atlanti integrációja időszerűvé vált, míg máshol a stabilizáció és a reformok bevezetése az elsődleges cél. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt kapott a NATO-val együttműködni kívánó balkáni országok kérdése, a szövetség pedig két új taggal, Albániával és Horvátországgal bővült. A partnerkapcsolatok részeként már ismertetett macedón, montenegrói és bosznia-hercegovinai együttműködés mellett javasolták Szerbiának a Jugoszláviai Nemzetközi Törvényszékkel (ICTY) folytatandó szorosabb együttműködést. Miközben a NATO üdvözölte Szerbia euro-atlanti integrációs szándékát, felszólította arra, hogy támogassa a koszovói konszolidációs folyamatot, a béke és a rend megszilárdítását. Döntés született arról is, hogy a KFOR erők Koszovóban maradnak, miközben folytatódik a Koszovói Biztonsági Erők kiképzése.

Grúzia és Ukrajna esetében, akik szintén MAP-tagságra aspirálnak, egyelőre a további reformok kivitelezését és a külpolitikai konfliktusok rendezését javasolták, amelyben a szövetség a NATO-Grúzia Bizottságon és a NATO-Ukrajna Bizottságon keresztül nyújt segítséget. Bár a NATO kapcsolatai Oroszországgal igencsak megromlottak a találkozót megelőző időszakban, a szövetség hitet tett az együttműködés szükségszerűsége mellett, és kiemelte, hogy számos fenyegetés tekintetében közös érdekekkel kell számolni, valamint a közös fellépés előnyei mellett érveltek. Még 2008-ban az elhidegülés okai között a dél-oszét válság, valamint a CFE Szerződés egyoldalú orosz felfüggesztése szerepelt a NATO, az Egyesült Államok európai rakétavédelmi programja, illetve az Ukrajnával kialakított együttműködés pedig Oroszország részéről. (Bővebben ld. Partnerkapcsolatok)

A csúcstalálkozón Afganisztánnal kapcsolatban is lényeges döntések születtek. Megállapodtak többek között az ISAF keretein belül létrehozandó Kiképző Misszióról (NTM-A), az afgán és a pakisztáni kormányok közti együttműködés elősegítéséről, illetve arról, hogy segíteni fogják az Afgán Nemzeti Biztonsági Erőket a közelgő választások lebonyolításában. (Bővebben lásd Az ISAF művelet)

A műveletekben átfogóan kiszélesítették az együttműködést más nemzetközi szervezetekkel: az ENSZ felhatalmazásával folyt az Operation Allied Provider és Operation Allied Protector, majd augusztus 17-e óta az Operation Ocean Shield kalózkodás elleni művelet Szomália partjainál – az Európai Unió ATALANTA műveletével összehangoltan, a kialakított stratégiai együttműködés szellemében. Már a csúcstalálkozót megelőzően, március 16-án döntött arról a NATO, hogy kiterjeszti az Operation Active Endeavour-t az egész Földközi-tengerre, és bevonja a PfP és MD országait, valamint más érdekelt nemzeteket. Ugyancsak nyitott marad az Afrikai Unióval folytatott együttműködés lehetősége.