Merre tovább Ukrajna?

Az elmúlt hétvégén Ukrajnában megtartották az elnökválasztás első fordulóját. Európa mértékadó erői és az orosz közvélemény szinte lélegzetvisszafojtva várták az első exit poll eredményeket. A nagy nemzetközi érdeklődés ellenére igen alacsony, mindössze 47,38 százalékos részvéttel zajlott a szavazás. Mivel egyik jelölt sem szerezte meg a mandátum elnyeréséhez szükséges többséget, február 7-én, a második fordulóban derül ki, hogy Viktor Janukovics volt-, vagy Julija Timosenko jelenlegi miniszterelnök teheti le az elnöki esküt és vezetheti Ukrajnát egy szebb jövő felé. Ezt a nem csekély feladatot várják el a nemzetközi pénzügyi körök és a közvélemény is a jelöltektől, akiknek egy végletekig kiábrándult és a pénzügyi szakadék szélén tántorgó államot kell vezetniük.
Keleti szomszédunk nemcsak társadalmilag megosztott és kiábrándult ország képét mutatja, de a működés- és fizetésképtelenség határán egyensúlyoz, a gazdasági összeomlástól pedig csak nemzetközi hitelek mentették meg. Bár a Nemzetközi Valutalap majd’ 17 milliárd dolláros segítséget nyújtott Ukrajnának, a választást megelőző céltalan osztogatás (így a nyugdíjak és a minimálbér fedezet nélküli megemelése) megrendítette a szervezet bizalmát, amelyre pedig nagy szükség lenne, hisz a tavalyi évben az ukrán kereskedelmi bankok csaknem 13 százaléka ment csődbe, vagy vált egyéb módon fizetésképtelenné. 2009-ben a bruttó hazai termék – becslések szerint – 15 százalékkal esett vissza, és rendszeressé váltak a földgázszállítások körüli viták Oroszországgal, melyek Európa jelentős részének energiabiztonságát fenyegették. A potenciális elnökjelöltek eltérő élettapasztalattal, politikai elképzeléssekkel, és a válság megoldásához fűződő tervekkel vágnak neki a második fordulónak

Viktor Janukovics
Az ellenzéki politikus 1950-ben született, korán árvaságra jutott, és igen nehéz ifjúkort tudhat maga mögött. Kétszer ítélték el köztörvényes bűncselekmények miatt, azonban makacsságának és eltökéltségének köszönhetően harminc éves korára már egy helyi közlekedési vállalat vezetője volt. 1997 és 2002 között a donyecki megye vezetője (mely régió azóta is legfőbb támogatói bázisát jelenti), majd 2005-ig miniszterelnök. 2004 végén a választás eredményeinek meghamisításával, és nem mellékesen Viktor Juscsenko megmérgezésének kísérletével próbálta megvédeni mandátumát – sikertelenül.

Az első forduló nyertese az oroszbarátnak tartott Viktor Janukovics. (Forrás: gdb.rferl.org)

A narancsos forradalom és az azt követő belpolitikailag zűrzavaros időszak alatt még egyszer (2006. augusztusa és 2007. decembere között) kormányfővé választották. Választási ígérete egyértelmű: Ukrajnában megbukott a „narancsos” demokrácia, az országnak új szemléletmódra és új vezetőkre van szüksége. Az általa képviselt Régiók Pártja nemcsak a kommunistákat és a politikai baloldal egy jelentős részét képviseli, de személye az orosz származású lakosság (közel 17 millió fő) biztosítéka a piaci reformok és az euro-atlanti integráció ellenzésének – jóllehet miniszterelnöki regnálása idején támogatta az ukrán csapatok iraki misszióját. Ígéretei szerint Ukrajna semleges állam lesz, amely reális, következetes és kölcsönös együttműködésen alapuló politikát kíván folytatni mind Oroszországgal, mind az Európai Unióval. A NATO-tagságot szigorúan elveti, ugyanakkor érdekelt az európai integráció mielőbbi – de nem bármi áron történő – felgyorsításában. Janukovics az állam második hivatalos nyelvévé tenné az oroszt, gazdasági fellendülést, a régiók számára több szabadságot, a nemzetiségeknek pedig sérelmeik orvoslását ígéri. Ellenfelei rendszeresen vádolják azzal, hogy az ország oligarcháin túl szervezett bűnözői körökkel is kapcsolatokat ápol, és néhány éve szárnyra kapott az a hír is, hogy a KGB együttműködő személye (ügynöke) volt.[]

Julija Timosenko
Az 1960. november 27-én született miniszterelnököt, a narancsos forradalom egyik vezéregyéniségét sokan a második forduló borítékolható győztesének tartják. A mérnök-közgazdász végzettségű politikus éveken keresztül a gázimportban volt érdekelt, üzleti sikerei eredményeképpen az ország egyik leggazdagabb embere (és oligarchája) lett. Politikai pályafutását 1996-ban országgyűlési képviselőként kezdte, 2005-ben közel kilenc hónapra Ukrajna miniszterelnöke lett, mely tisztséget 2007. december 18-a óta ismételten betölti.

Julija Timosenko önmagát a narancsos forradalom igazi letéteményesének tartja. (Forrás: flickr.com)

Tervei között szerepel, hogy országát az Európai Unió tagjává teszi, szorgalmazza az atlanti integrációt, és ellenzi az orosz fekete-tengeri flotta állomáshelyére vonatkozó nemzetközi szerződés meghosszabbítását, csakúgy, mint az orosz hivatalos nyelvvé tételét is. Közgazdasági elképzelései miatt sokan az államszocializmus hagyományainak továbbvivőjét látják benne, mert jelentős lépéseket tett az állam gazdasági szerepvállalásának megerősítése érdekében, különösen az energiaszektorban. A kiváló szónoknak és talpraesett problémamegoldónak tartott Timosenko ígéretet tett az egészségügy, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás reformjára, valamint a korrupció felszámolására. Választási ígéretei között helyet kapott az is, hogy Ukrajna nagyobb mértékben támaszkodjon az atomenergiára (ennek érdekében több erőmű felújítását, bővítését és felépítését tervezi), illetve igényt tart a fekete-tengeri kontinentális talapzatban található földgázkincs jelentős részére.

Energiapolitika és Oroszország
A jelöltek közös jellemzője, hogy nyilvános felszólalásaik alkalmával szívesen pengetnek populista húrokat, valamint mindketten erős szálakkal kötődnek a Gazpromhoz. Az idei gázháború elmaradásának legfőbb oka, hogy Ukrajna kifizette a leszállított földgáz árát Oroszországnak úgy, hogy a Naftogaz (az ukrán állami földgázkezelő vállalat) vagyonának egy részét – a vezetékhálózat majdnem hetven százalékát – ellenértékként átadták a Gazprom részére. Mindezek mellett csökkentették a korábban szállított gázmennyiség kvótáját és megegyezés született arról is, hogy a földgáz ezer köbméterenkénti átlagára 280 dollár lesz az idei évben.
Sokak szerint ezzel a regnáló miniszterelnök nemcsak biztosította országa és Európa energiabiztonságát az elkövetkező időszakra, hanem jelentős nemzetgazdasági befolyáshoz jutatta az orosz államot is. Moszkva a Medvegyev-doktrínának megfelelően kiemelt céljának tartja, hogy Ukrajna mindenkori vezetése konstruktív és kedvező kapcsolatokat ápoljon legnagyobb szomszédjával, és ezzel a húzással nemcsak Timosenkot segítette, aki „realpolitik”-ot folytató centrista államasszony képében tetszeleghetett, de kikacsintott Janukovicsra is, akiről köztudott, hogy néhány telefonhívással az egész gázkrízist megoldhatta volna.
Megválasztása esetén Timosenko várhatóan pragmatikusabb és kiegyensúlyozottabb viszonyt alakítana ki az Oroszországi Föderációval, kevesebb konfrontáció fogja terhelni a kétoldalú kapcsolatokat. Viktor Janukovics oroszbarátsága közismert, hisz nemrég még azzal fenyegetett, hogy az ország oroszok lakta része (közte a stratégiai fontosságú Krím-félsziget) elszakad az anyaországtól és Oroszországhoz csatlakozik. Bár igyekszik magáról a megfontolt és nyugodt politikus képét kialakítani, borítékolható, hogy megválasztása esetén nemcsak a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésére kerülne sor. Ugyanakkor élne az események adta lehetőséggel: deklarálta, hogy megválasztása esetén felülvizsgálja a most megkötött gázmegállapodást, mivel az – véleménye szerint – nemcsak előnytelen gázárat állapított meg, de a jelenlegi kormány politikája Ukrajna gazdasági önállóságának elvesztéséhez vezet.
Moszkva minden esetre ismét eredményesen használta a Gazpromot diplomáciai érdekeinek érvényesítésére, hiszen egyszerre biztosította Európa gázellátását (ami egész Európában pozitív megítélést váltott ki), alakította érdekei szerint az ukrán belpolitikát (a választás eredményének kérdése az, hogy oroszbarát vagy még inkább oroszbarát elnök kerül hatalomra), és erősítette nemzetközi reputációját is. Az orosz állam mindenképpen sikeresen tartotta továbbra is érdekszférájában az eddig renitenskedő Ukrajnát.

Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz fűződő kapcsolat jövője
Az ukrán-orosz kapcsolatok szempontjából is szignifikáns kérdés az euro-atlanti integráció. Moszkva minden áron meg akarja akadályozni, hogy nyugati szomszédja a Szövetség tagja, felvonulási területe legyen, ne adj’ Isten amerikai bázisoknak adjon helyet. Már 2008-ban, a bukaresti NATO-csúcson világossá vált, hogy a közeljövőben Ukrajna nem nyer felvételt a szervezetbe, amely akkor Viktor Juscsenko államelnök személyes veresége volt, és egy csapásra légüres térben hagyta az államot. Ezt a hatalmi vákuumot pedig Oroszország sikerrel igyekszik kitölteni, hiszen Timosenko retorikájában is igyekszik kerülni a NATO-csatlakozás kérdéskörét, míg Janukovics világossá tette, hogy vezetése alatt országának nem áll érdekében a szövetségi tagság. Mindketten a semleges Ukrajna vízióját lebegtetik a hallgatóság előtt, jóllehet az első forduló nyertese támogatja Medvegyev – egy új európai biztonsági rendszer létrehozására irányuló – kezdeményezését. Az is prognosztizálható, hogy a Juscsenko elnök által támogatott szevasztopoli orosz csapatkivonás igénye teljes mértékben lekerül a napirendről.

Ugyanakkor a jelöltek mindegyike szorgalmazza Ukrajnának az EU-tagság elnyerésére tett erőfeszítéseinek fokozását. Janukovics ellenzéki szerepköréből fakadóan lényegesen kritikusabban áll a kérdéshez, megítélése szerint az eddigi kormányok nem tettek meg mindent az elvárt politikai és gazdasági stabilitás biztosítása érdekében, és nem csökkent a korrupció. Timosenko ezzel szemben megválasztása esetén határozott (és irreális) ígéretet tett az uniós tagság rövid úton való elnyerésére, melynek első lépése a szabadkereskedelmi társulás és a vízummentesség bevezetése lenne. Az Unió számára létfontosságú a tranzit földgázvezetékek biztosítása, a gázszállítások folyamatossága, melynek biztosítását bármelyik nyertestől joggal várhatja. Jóllehet a jelenlegi miniszterelnök a stabilitást és a nyugati demokratikus értékrendet képviseli Brüsszel szemében, Janukovics sem szalonképtelen – bár az EU-ban kétség sem férhet oroszbarátságához. Kedvező megítélésének alapját az szolgáltatja, hogy önmagát baloldali értékrendet képviselő demokrataként pozícionálja, aki potenciális választási lehetőség az önfejű, és egyes vélemények szerint meglehetősen elvtelen Timosenkohoz képest.

A második forduló esélyei
A választás az ukrán szavazók kezében van. Az már most világosan látszik, hogy minden bizonnyal Viktor Juscsenko az elnökválasztás legnagyobb vesztese, aki nemhogy nem tudta megszerezni második elnöki mandátumát, de az állampolgárok mindössze az ötödik hely elnyeréséhez elegendő szavazattal „díjazták” elnöki munkásságát. Bár igyekezett felerősíteni az ukrán nép nemzeti identitástudatát, erőfeszítései csak megosztották az egyébként sem egységes társadalmat, ráadásul a hétköznapokat érintő problémák orvoslása helyett a történelmi igazságtalanságok feltárására összpontosított. Jóllehet elkötelezetten igyekezett euro-atlantista irányt követni, az ukrán belpolitikában egyszerűen elfogyott körülötte a levegő. A múlt héten bejelentette, hogy új politikai platformot hoz létre a (várhatóan) előrehozott választásokon való eredményes szereplés érdekében, s blokkjában elsősorban jobboldali és nacionalista erők kapnak helyet.
A második forduló kétesélyes, hisz sok minden függ attól, hogy a be nem került jelöltek kit támogatnak, szavazóbázisuk kit választ. Timosenko elsősorban a nemzeti és centrista szavazóbázist, valamint az oroszellenes és demokrata érzelmű választókat célozza meg, míg Janukovics elsősorban orosz nemzetiségű támogatóiban, a baloldali szavazatok egyesítésében és a többi kisebbségben bízhat. A harmadik helyen álló Szerhej Tihipko (volt jegybank elnök), és a korábban második helyre várt Arszenyij Jacenyuk (egykori külügyminiszter) kijelentették, hogy egyik jelöltet sem kívánják támogatni, a háttéralkuk azonban még szolgálhatnak meglepetésekkel.
A választás eredménye azon is múlik, mennyire tud egységbe kovácsolódni a szétforgácsolódott narancsos tábor, és Oroszország milyen lépéseket fog tenni – ha tesz egyáltalán – a részére legmegfelelőbb jelölt támogatása érdekében.

Felhasznált források:
Julija Timosenko hivatalos weboldala
Viktor Janukovics személyes weblapja
BBC News
The World Factbook
Az ukrán miniszterelnök hivatalos honlapja