A kurdok szerepe Irak stabilitásában

Az elmúlt hónapokban az átlagosnál jobban felértékelődött a kurd kérdés Irak belpolitikájában, illetve a nemzetközi politika színterén. Az amerikai kivonulás miatt a jelenlegi kormánynak határozott lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy hatalmát és a stabilitást fenntartsa, illetve hogy szövetségesei és partnerei ne pártoljanak el tőle. Itt nem csupán az instabil közbiztonságra kell gondolni, mivel a politikai és gazdasági eredmények is csorbulhatnak abban az esetben, ha nem folytatódik megfelelő párbeszéd az al-Máliki vezette síita többségű kormány és a különböző etnikai és felekezeti csoportok között.

A 2006-2008-as konfliktusokkal teli időszak után Irak politikai rendszere napjainkban jóval békésebbnek mondható, amit jól jellemeznek az etnikai és felekezeti csoportok közötti szövetségek. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy a vezetés megkérdőjelezhető eszközöket használ, mivel a hatalom gyakran megfélemlíti vagy letartóztatja ellenfeleit annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú hatalmi pozíciókat megtartsa. A jelenlegi helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az októberi letartozási hullám miatt a szunniták attól félnek, Máliki és síita szövetségesei ki akarják sajátítani a hatalmat az országban. A szunniták mellett a kurdok sem bíznak a vezetésben, mert nem látnak törekvést arra, hogy a kurd-arab területi és pénzügyi vitákat belátható időn belül a politikai szereplők orvosolni fogják. A területi kérdések a szunnita arabok és a kurdok között főleg Moszul tartományban jelentkeznek, ahol az irányítás kérdéseiben nem tudnak megegyezni a felek. Észak-Irakban vannak olyan közösségek, beleértve a keresztényeket is, akik nem kormányellenesek, ennek ellenére területi és politikai viták mégis kialakulnak. A széthúzást és a bizalmatlanságot azonban még jobban erősítik a mindennapos erőszakos események, merényletek, melyek miatt folyamatosan gyengül a vezető hatalom befolyása, ezzel párhuzamosan növekszik az instabilitás, amely az amerikai kivonulást követően még jobban felgyorsulhat.

A következőkben megvizsgálom, hogy konkrétan milyen hatást gyakorolnak a kurdok Irak belpolitikájára, belbiztonsági helyzetére, gazdaságára valamint a Közel-Kelet stabilitására.

Kik a kurdok?

A helyzet elemzése előtt érdemes áttekinteni, hogy kik is a kurdok, honnan jöttek, hol élnek, és melyek voltak történelmük legfontosabb eseményei? Ezek ismerete nélkül nehéz lenne megérteni azt a komplex problémát, amely Irak északi részében (és más területeken is) jelentkezik. A politikai, társadalmi és gazdasági viták szinte mindig a múltban gyökereznek, így a problémák megoldása érdekében nem elegendő a jelenlegi állapotot megvizsgálni. Ezért mindenképpen szükséges a viták, a konfliktusok alapjait tanulmányozni, melyek hosszú évtizedeken keresztül megosztják az egymás mellett élő embereket, és – adott esetben – szembeállítják őket az adott ország vezetésével.

A kurdok a negyedik legnagyobb etnikai csoport a Közel-Keleten. Az első világháborút követő béketárgyalásokon szóba került egy független kurd állam megalkotása, azonban a lausanne-i békeszerződésben (1923) a hatalmak ezt elvetették, és csupán kisebbségi státuszt kaptak annak ellenére, hogy számuk 20-25 millió főre tehető. Becslések szerint Irakban 4-4,5 millió kurd él, ami az iraki lakosság 15-20%-át teszi ki. Látható tehát, hogy nagy lélekszámuk miatt jelentős erőt képviselnek a térség országaiban, így kikerülhetetlen releváns tényezőként kezelni őket.

Kurdok elhelyezkedése a Közel-Keleten (Forrás: kurdistan.hu)

Az iraki kurdok, akárcsak a térség többi országában élő testvéreik, a történelem során folyamatosan küzdöttek az őket megillető jogokért, a hatalomban való részvételért, valamint a függetlenségért. Még Szaddam Husszein bukása előtt az iraki kurdokat sokkal több jog illette meg, mint a környező országok bármelyikében élőket. Az általános iskolákban engedték a kurd nyelv használatát, elismerték a kurd nemzetiséget, és később még autonómiát is kaptak.

A kurdok azonban nem elégedtek meg ezekkel a jogokkal, elutasították az autonómiát, és a függetlenségükért harcoltak kisebb-nagyobb intenzitással. Ellenállásuk erősítése érdekében létrehozták a Kurd Demokrata Pártot (KDP), amely még napjainkban is jelentős képviselője a kurd függetlenségnek. A népcsoport másik fő szervezete a szekularizáltabb Kurd Hazafias Unió (PUK), amely a kurd területek déli részén bír nagy befolyással.

Az irak-iráni háború első pár évében az iraki kormány igyekezett kiegyezni a kurdokkal annak érdekében, hogy ne támogassák Iránt. A PUK engedett Bagdad nyomásának, és lemondott az ellenállásról, azonban a KDP továbbra is lázadásra buzdította híveit. Az iraki erők 1988-ban legalább kétszer vetettek be vegyi fegyvert a kurd felkelők ellen, amelynek több ezer áldozata volt, köztük civilek is. Az iraki vezetés arra hivatkozott, hogy iráni betöréseket akartak megakadályozni a tömegpusztító fegyverek alkalmazásával. A háború utolsó éveiben Irak egy védelmi sávot alakított ki kurd területeken az iráni határ mentén, melynek során közel százezer kurdot öltek meg.

Az 1990-es évek elején, miután az iraki erők leverték a kirobbant kurd felkelést, az USA és a szövetséges erők 1991-ben létrehoztak egy repüléstilalmi zónát a kurd területek felett, hogy megvédjék őket az iraki erők támadásaitól. A következő években Bagdad-ellenes csoport jött létre amerikai támogatással a fenti térségben, és egy ideiglenes parlamentet hoztak létre, melyben a KDP és a PUK megszerezte a férőhelyek közel felét. A kurd parlament 1992 végén sürgette az önálló Kurdisztán létrehozását Irakon belül, azonban ez az iraki arab vezetők és a nagy kurd népességgel rendelkező szomszédok ellenállását váltotta ki.

1994 elején a KDP-PUK hatalommegosztás felborult, és fegyveres összecsapásokba torkollott területi és pénzügyi viták miatt. A konfliktusok sora évekig tartott, amíg az Egyesült Államok tárgyalóasztalhoz ültette és megállapodásra késztette a feleket. A 2003-as háború előtt az USA további megállapodásokat kötött a kurd vezetőkkel Szaddam Husszein ellen, de később a kurdoknak mégis csalódniuk kellett, mert a diktátor bukása után újra iraki fennhatóság alá kerültek.

A 2005-ös választások[1] idején páratlan biztonsági intézkedéseket léptettek életbe (határok lezárása, repülési és kijárási tilalom), így sikerült bizonyos mértékben visszaszorítani az ellenállók tevékenységeit. 2005. január 30-án lezajlott az első iraki választás Szaddam bukása óta. A legtöbb szavazatot a síiták szerezték meg (46%). A második legtöbb szavazatot 25%-kal a kurdok kapták, míg 13%-ot szereztek az Iraki Lista tagjai. Hosszú huzavona után, három hónap múlva megalakult az iraki kormány Ibrahim al-Dzsaafari vezetésével. A kabinetben 17 síita, nyolc kurd, hat szunnita és egy keresztény politikus kapott tárcát. Az új vezetés fő feladata az alkotmány megalkotása volt. 2005. szeptember 28-án a nemzetgyűlés elfogadta az új alkotmányt, mely kimondja, hogy „az Iraki köztársaság szövetségi állam, amelyet a főváros, a különböző régiók, decentralizált kormányzóságok és területi önkormányzatok alkotnak. Kurdisztán autonóm régió. Az államvallás az iszlám”.

A látszólagos politikai konszolidáció ellenére továbbra sem volt megfelelő a biztonsági helyzet Irakban. A síita, szunnita és kurd ellentét fennmaradt, sőt bizonyos kérdésekben folyamatosan erősödött. A szunniták nem támogatták az autonóm törekvéseket, főleg gazdasági érdekek miatt. Attól tartottak, hogy a kurd és síita területek bizonyos függetlenedésével elveszítik a gazdasági fejlődés alapfeltételeit, mivel a szunnita területek hiányában voltak a nyersanyagoknak és az ipari létesítményeknek.

Igaz, hogy sok vita és konfliktus alakult ki a kurdok és a síiták között, de a 2003-2008-as időszakban a kurd pártok igyekeztek együttműködni a fő síita pártokkal, köztük a Núri al-Máliki vezette Daava párttal. A kurdok támogatása elengedhetetlen volt Máliki számára, mivel 2006-ban és 2007-ben több politikai kihívással kellett szembenéznie. Nem csak a szunnita frakciók támadásait kellett elhárítani, hanem a saját köreiben kialakult ellenzékkel is fel kellett venni a harcot, akiket Muktada al Szadr síita imám vezetett. A szakítás a kurdok és Máliki között 2008 végére következett be, amikor az észak-iraki terültetek fennhatóságáról nem tudtak megállapodni. A leghevesebb viták Moszul tartománya körül alakultak ki, és végül odáig fajult a helyzet, hogy Máliki és a kurd autonóm tartomány vezetője, Maszúd Barzani egy éven keresztül nem is találkoztak.

A 2010. márciusi választásokkal a kurdok politikai ereje csökkent az iraki törvényhozásban, mivel a korábbi 53 helyett csak 43 mandátumot szerzett meg a két legnagyobb kurd párt. Az iraki pártok széthúzása miatt sokáig elhúzódott a kormányalakítás. Novemberben végül a szunniták mégis letettek az ellenállásról, és támogatásukról biztosították Málikit. A fő kérdés mindezek után az volt, hogy sikerül-e megnyerni a kurdokat egy koalíciós kormány létrehozásához? Később a kurdok is beleegyeztek a tárgyalások folytatásába, így a síita, szunnita és kurd vezetők megkezdték az együttműködést. A megállapodást – fontos gesztusként – a kurd régió központjában, Ibrilben írták alá 2010. november 8-án. A hosszú átmeneti időszak végére mégis sikerült létrehozni a kormánykoalíciót Núri al-Máliki vezetésével.

Jelenleg a kurdok befolyása igen nagy az iraki döntéshozatalban. A törvényhozásban betöltött jelentős szerepük mellett Irak elnöke a kurd Talabani maradt, valamint a harmadik miniszterelnök helyettesi címet is a kurd Rouzs Núri Savajsz tölti be, aki Szaddam bukása óta különböző központi és tartományi feladatokat látott el. Ezek mellett az Iraki Nemzetgyűlés szóvivő helyettese, Arif Tajfur is a KDP tagjaiból került ki.

A Kurdisztáni Területi Kormány (KRG) és a központi kormányzat vitái

A központi vezetés és a kurdok közötti viták, melyek több éve jelen vannak, nem enyhülnek annak ellenére, hogy a feleknek a kormányalakításban és a pozíciók elosztásában sikerült megegyezniük. A főbb kérdések, mint a területi viszályok, az autonómia, valamint az olajexport kérdései továbbra is megosztják a résztvevőket, és valószínűsíthető, hogy az amerikai kivonulást követően a helyzet csak romlani fog.

A területi és politikai viták már a 2009-es tartományi választások óta éleződnek a KRG és Bagdad között, amikor is a szunnita arabok megszerezték Moszul tartományi tanácsának vezetését a kurdoktól. A fő problémát az okozza, hogy a szunniták nyíltan ellenzik a kurd beavatkozást a tartományban, és mindent megtesznek az arab és az iszlám identitás erősítéséért.

A térkép a KRG területét zöld színezéssel, míg a piros szaggatott vonal a kurdok kiterjesztett befolyását mutatja. (Forrás: 9lowbranches.wordpress.com)

A kurdok számára az olajban gazdag Kirkuk ellenőrzése is nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy valóban egy önellátó, erős és életképes államot hozzanak létre a jövőben. Kirkuk, Moszul és más vitatott területek megszerzése érdekében a kurdok különböző eszközökhöz folyamodnak, amelyek a területvásárlástól egészen a megfélemlítésig terjednek. Valódi, kézzelfogható sikereket ebben a helyzetben a vitatott területek hovatartozásáról szóló népszavazás hozna, azonban ezek végrehajtása súlyosabb vitákat és konfliktusokat generálna, így ezt az opciót csupán megfelelő előkészületek és konzultációk után lehetne választani.

A kurdok jelenleg úgy érzik, hogy biztonságuk és kiharcolt jogaik veszélyben forognak Máliki politikája miatt. A félelmeket erősíti, hogy a központi hatalom már viszonylag erős biztonsági erőkkel (Iraki Biztonsági Erők – ISF) rendelkezik, amelyet a biztonságot nyújtó amerikai erők kivonulása után bármikor a kurd függetlenségi törekvések ellen használhatnak.

A probléma súlyossága abban rejlik, hogy nem csak Bagdadnak áll rendelkezésére az erőszak intézményesült rendszere, mivel a Kurd Fegyveres Erők létszáma eléri a százezret. Ők jól fel vannak fegyverezve és tapasztalt vezetőkkel rendelkeznek. A számok tükrében természetesen az ISF erői állnak jobban, hiszen létszámuk megközelítőleg eléri a 650 ezer főt, így nem valószínűsíthető, hogy a kurdok fegyverrel kívánnának területeket az ellenőrzésük alá vonni. Az azonban elképzelhető, hogy katonai potenciáljukat fel fogják használni politikai nyomásgyakorlás céljából.

A kurd vezetők azonban tartanak attól, hogy ha a konfliktusok elmérgesednek, akkor túlságosan elszigetelnék magukat, így hatalmas pénzügyi forrásoktól esnének el, emiatt képesek mérsékelni követeléseiket az életszínvonal fenntartása érdekében. Természetesen a kurdok tisztában vannak a helyzet súlyával, és vélhetően nem fognak felelőtlen döntéseket hozni, melyekkel saját helyzetüket rontanák. Egyértelmű, hogy az arabokkal mindig is lesznek konfliktusaik területi kérdésekben, és az olaj birtoklása is meg fogja osztani a feleket, azonban szinte kizárt, hogy nagyméretű fegyveres konfliktus alakuljon ki közöttük, mivel ezzel akár Irak felbomlását idéznék elő. Ebben az esetben akár hosszú ideig tartó polgárháború is kialakulhat, sőt felborulna a térség status quo-ja, amelyet a környező államok sem hagynának vélhetően szó nélkül.

Ahogy arról már korábban szó volt, a központi hatalom, illetve a kurd régió vezetése között folyamatos ellentét van az olajmezők ellenőrzése felett is. Ez mindig fontos tényező volt az iraki politikában, mivel az ország gazdasági bevételeinek majd 85%-át teszi ki az olajexport. A KRG folyamatosan arra törekszik, hogy biztosítsa magának az olajból származó jövedelmek ráeső részét, valamint hogy új beruházásokat támogasson a régióban. Kenneth Katzman, Közel-Kelet szakértő úgy gondolja, hogy a kurdok azért kívánják megszerezni a régióban található olajkészleteket, mert a jövőben ezzel szeretnék biztosítani függetlenségük fenntartását. Másrészt pedig együttműködési törekvés is megfigyelhető a KRG részéről, mivel a régió olajtermelésének elszállítása céljából szükségük van a nemzeti olajvezeték hálózatra. Annak ellenére, hogy 2007 és 2008 között nem született átfogó megállapodás a nemzeti szénhidrogének kérdéséről, a kurdok így is számos szerződést kötöttek külföldi cégekkel a kitermelésről, holott a központi hatalom ezt érvénytelennek és illegálisnak minősítette.

A térképen jól látható, hogy az észak-iraki olajkészlet nagy része a kurd területeken helyezkedik el, ami így sok konfliktushoz vezet. (Forrás: kurdistancommentary.files.wordpress.com)

2008 decemberében Bagdad beleegyezett abba, hogy a kurd régióban található két olajmezőt rácsatlakoztassák Irak fő olajvezetékére, így az exportot biztosítani tudták Törökország felé. A következő év májusában újabb megállapodásokat kötöttek, azonban mindezek ellenére továbbra is akadozott az együttműködés a különböző viták miatt.

2011 augusztusában a kormány megszavazta az iraki olajtermelést ellenőrző törvényt, amely központosítja a legtöbb olajlelőhely feletti kontrollt. A törvényt erőteljesen kritizálta a KRG, mivel ez negatív hatással van a kurdisztáni olajtermelésre, és nagymértékben befolyásolja a kurd vezetés és a külföldi cégek szerződéseit is. A törvény körüli viták erősen érintik a MOL-t is, mivel az érdekeltségekkel bír a térségben. Végül a törvényhozás nem hagyta jóvá a tervezetet annak ellenére, hogy az alkotmány előírja annak megalkotását. A következő hónapokban nem is várható, hogy létrejöjjön egy széleskörű megállapodás a szabályozásról, ami azért nyugtalanító, mert bizonytalanságot generál a befektetők számára, így várhatóan vissza fog esni az új beruházások száma.

Regionális kihívások

A közel-keleti országok közül Törökország és Irán ellenzi legjobban az iraki kurdok autonómiáját, illetve függetlenségi törekvéseit, mivel ezek hasonló lépésekre késztetik a török és iráni kurd kisebbségeket is. Köztudott, hogy a Közel-Keleten élő kurdok régi álma, hogy megteremtsék az önálló Kurdisztánt, azonban az is meghatározható, hogy ehhez az érintett országok nem fognak hozzájárulni, mivel ezzel nagymértékben sérülne területi integritásuk.

Törökországot és Iránt erősen érintik az iraki kurd területeken zajló történések, hiszen Észak-Irakban, a török határ mentén régóta tartanak fent táborokat a törökellenes Kurd Munkáspárt (PKK), valamint az Irán-ellenes Kurdisztáni Szabad Élet Pártja (PJAK) tagjai. A két ország hadserege többször betört észak-iraki területekre annak érdekében, hogy leszámoljon az említett csoportok milíciáival.

Szeptember elején például egy fiatal pásztorfiút lőtt le egy iráni mesterlövész, amikor iráni csapatok támadást indítottak kurd lázadók ellen az iraki határ mentén. A támadások során tíz civil is életét vesztette július közepén, és több százan menekültek el az érintett terültetekről. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet felhívta Irán és Törökország figyelmét arra, hogy tegyenek meg mindent a civilek védelméért. A felkelők, akik a kurd autonómiáért harcolnak, és több szabotázs akciót követtek el, közel 160 fegyverest vesztettek az iráni légicsapások következtében.

A kurd ellenállók rosszul fegyverzettek és képzetlenek, azonban a gerilla hadviselés különböző eljárásait sikerrel alkalmazzák. (Forrás: dawn.com)

Még július közepén az iráni tisztviselők hatalmas sikernek könyvelték el azt a támadást, amelyet három kurd lázadó tábor ellen indítottak Irak területén (ezekben a 2004-ban alakult PJAK erői állomásoztak). Az iráni retorika szerint „történelmi vereséget” mértek az iraki kurd lázadókra, akik az iráni kurd kisebbséget segítik az ellenállásban és elszakadási kísérletekben. A történet ironikus azonban, mivel a támadásban 53 iráni katona vesztette életét, míg a lázadók közül csak ketten estek el.

Október közepén jelent meg az a hír, miszerint Törökország igyekszik megszerezni Irán támogatását a kurd lázadók ellen, hogy a jövőben összehangolt műveletek indulhassanak. A két ország külügyminiszterei Ankarában találkoztak, hogy megvitassák az együttműködés feltételeit.

Összegzés

Láthattuk tehát, hogy a kurd kérdés valóban egy nagyon összetett probléma, amely több évtizede megoldásra vár. A kurd vezetők két úton indulhatnak tovább a következő évek politikáját illetően. Egyfelől erősíthetik az együttműködést az iraki kormányzattal, és megpróbálhatják kiaknázni a kooperációban rejlő lehetőségeket, másrészt pedig dönthetnek az elszakadási törekvések folytatása mellett. Utóbbi esetben kockára tesznek minden olyan eredményt, amit az elmúlt évtizedek alatt kiharcoltak maguknak. A közeljövőben nem valószínű a teljes függetlenség elérése, mivel túl sok tényező szól ellene. A feleknek minél hamarabb kompromisszumot kellene kötniük a vitatott kérdésekben, hogy megelőzzék a további emberi és anyagi veszteségeket a következő években.

A fenti szempontokat vizsgálva az iraki kurdok szerepe jelentősen megerősödhet, nem csak Irakban, hanem az egész közel-keleti térségben, mivel Törökország, Irán és Szíria területén is jelentős számban él kurd kisebbség.

Felhasznált források:

Kenneth Katzman – The Kurds in Post-Saddam Iraq, In.: http://www.fas.org/sgp/crs/mideast/RS22079.pdf

Kenneth Katzman – Iraq: Politics, Governance, and Human Rights, In.: http://www.fas.org/sgp/crs/mideast/RS21968.pdf

Security in Iraq, In.: http://www.ndu.edu/inss/docuploaded/rand_gompert1.pdf

Are Kurdish forces, the Peshmerga, a challenge to the Iraqi army? In.: http://www.ekurd.net/mismas/articles/misc2011/8/state5305.htm

Mi lesz veled, Irak? In.: http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1121&title=mi-lesz-veled-irak#_ednref2

Kurdisztánnak nem tetszik az új iraki olajtörvény, In.: http://www.gazpiac.hu/cikkek/Kurdisztannak_nem_tetszik_az_uj_iraki_olajtorveny__2011_09_07_07_36_00

Iraq expects oil output to touch 3m bpd this year, In.: http://gulfnews.com/business/oil-gas/iraq-expects-oil-output-to-touch-3m-bpd-this-year-1.886782

Iranian sniper kills shepherd in northern Iraq, In.: http://www.utsandiego.com/news/2011/sep/03/iranian-sniper-kills-shepherd-in-northern-iraq/

Iran makes new military push against Kurdish rebels, In.: http://www.jpost.com/MiddleEast/Article.aspx?id=236537&R=R3

Iranian troops attack Kurdish PJAK rebel bases in Iraq, In.: http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-14189313

Turkey seeks Iran's support against Kurdish rebels, In.: http://gulfnews.com/news/region/iraq/turkey-seeks-iran-s-support-against-kurdish-rebels-1.911526