Dél-Szudán, a világ legfiatalabb állama I. – Függetlenség, határviták, államiság

A 2011-es év egyik különleges eseménye volt a hosszú polgárháborús múlt után függetlenné váló Dél-Szudán megszületése. A szerző kétrészes cikkben a világ legújabb államának fejlődését, az új állam létrejöttében rejlő lehetőségeket és konfliktusokat elemzi. Az államépítés feladata nem könnyű, különösen a terhes polgárháborús múlt árnyékában. Nagy kihívást jelent az is, hogy a területen eddig nem létezett önálló dél-szudáni állam, hanem a sokféle törzs saját hagyományai szerint igazgatta belső életét, s a külső hatalmak mindig is hódító, megszálló jelleggel uralkodtak a terület fölött. A jogállami elveken alapuló intézmények felépítésének kihívása mellett az új ország több olyan komoly problémával küzd, amelyek egyenként is jelentősen hátráltatják kibontakozását. A határok tisztázása, az olajtermelés kérdésének rendezése, a migránsok helyzete, a gazdasági fejlődés lassú üteme, a belső lázadók és a külső kartúmi fenyegetés, az etnikai villongások mind a sikert gátolják. A kihívások mellett a cikk bemutatja az elindított államépítési folyamatokat, fejlesztési programokat, ismertetve a külső szereplők, nemzetközi szervek építő tevékenységét, valamint az új állam létrejöttével átrendeződő regionális helyzet változását.

A függetlenség története

Az 1956-tól a gyarmati uralom alól függetlenné vált egységes Szudán fennhatósága alatt álló dél-szudáni térség a 20. század második felében két véres polgárháborút folytatott az önállóság elnyeréséért. Az első, 1956-72-ig tartó polgárháború regionális autonómiát biztosított a három déli tartomány, Bahr al-Ghazal, Equatória, és Felső-Nílus számára, de a szudáni rezsim radikalizálódása, az északi identitásexport erőltetése, a saría bevezetése, majd a részleges autonómia megszüntetése végül a második polgárháború (1983-2005) kitöréséhez vezetett. A több mint fél évszázados polgárháborús múlt lezárására 2005-ben az Átfogó Béke-megállapodással (Comprehensive Peace Agreement – CPA) került sor a nemzetközi közösség, nagyhatalmi diplomácia intenzív közbenjárásával. A CPA határozott a déliek önrendelkezési jogáról, melynek gyakorlati megvalósítására a hat éves átmeneti időszakot követően a 2011-ben a különválásról szóló népszavazás teremtett lehetőséget.

Arra, hogy az új állam nem fegyveres harc közepette, hanem békés megállapodás keretein belül születik meg, még 2010-ben sem sok esélyt látták a külföldi politikusok és szakértők. A nemzetközi nyomás hatására azonban a kartúmi kormány a tavalyi tél folyamán egyre békülékenyebb hangnemre váltott, beletörődve az elkerülhetetlenbe, vagyis a CPA-ban foglalt határidők betartásába. A referendum 2011. január 9-15. között a nemzetközi szervezetek delegációinak felügyelete alatt kisebb incidensektől eltekintve békésen zajlott le. Salva Kirr dél-szudáni elnök és Omar al-Bashir szudáni államfő együtt jelentették be a hivatalos végeredményt: Dél-Szudán 99%-os részvételi aránnyal 98,83%-ban az elszakadás mellett voksolt. A referendum következményeként 2011. július 9-én kiáltották ki a függetlenséget. Az új entitást elsőként Szudán, következőnek Egyiptom ismerte el hivatalosan, s hozzájuk egy nap alatt a nagyhatalmakkal az élen mintegy félszáz állam csatlakozott, és vette fel a diplomáciai kapcsolatot az új fővárossal, Jubával. Az új állam struktúrájának kialakítása nem egyszerű feladat a gazdaságilag és szociálisan elmaradott afrikai ország esetében, ahol a lakosság többsége a nemzeti szegénységi küszöb alatt él.

Új ország, régi problémák

A függetlenség elnyerését követően a szabadság és önállóság miatt érzett eufórikus öröm nem pótolja azokat az alapvető szükségleteket és oldja meg a problémákat, amelyek több afrikai országban is tipikus gondként jelentkeznek. Ilyen prózai dolog a tiszta ivóvíz hiánya, mivel a fertőzött víz a leggyakoribb terjesztője a járványszerű megbetegedéseknek (pl. tífusz, kolera, hasmenés). A fejlődő országban a lakosság az International Republican Institute (IRI) felmérése szerint a legfontosabb kezelendő problémaként az egészségügyi ellátást jelölte meg, maga mögé utasítva a szintén kritikus biztonsági, munkanélküliségi, útépítési és vízellátási kihívásokat. Az élelmiszer-ellátás megoldása a nagyszámú menekült érkezése és a bizonytalan belső helyzet miatt jelent komoly gondot, az egyébként gazdag termőföldekkel és jó földrajzi adottságokkal rendelkező új államban (a termőföldek mellett a stratégiai fontosságú Nílus forrásvidéke, bő vízhozamú folyók is értéket jelentenek).

A gazdasági fejlődés beindulását Juba elsősorban a külföldi befektetők tőkéjétől várja, a 2011-es év végi Washingtonban tartott International Engagement Conference for South Sudan rendezvénye nemcsak a demokratikus fejlődés előrelépéseit és az ambiciózus dél-szudáni víziókat, hanem a befektetési lehetőségeket, az ország vonzóvá tételét is hivatott volt megjeleníteni. A kínálat a kőolaj és energiahordozók mellett a mezőgazdaság kiaknázása és az infokommunikációs technológia térségbeli lefedése lehet. Komoly igény van a közlekedés, útépítés fejlesztésére az állam részéről: a rendkívül kritikus állapotban lévő infrastruktúra miatt a szállítás, a mobilizáció sem megoldható.

Ami viszont még mindig riasztó lehet a befektetők számára, az a bűnözés és a lázadó csapatok tevékenysége az ország területén. A rendőrség még épp, hogy elkezdte a kibontakozást (2011 novemberében 500 új rendőr tette le hivatali esküjét az UNDP, Japán és Németország által finanszírozott Dr. Garang Egyesített Rendőr Kiképző Központ végzőseként), de a jubai gyilkossági statisztikák, a határ menti harcokról és a szórványos golyózáporok kialakulásáról szóló hírek nem hatnak pozitívan a befektetési kedvre. A belbiztonság szempontjából fontos eszköz, a kormány által tervezett Nemzeti Személyazonossági Kártya bevezetése még mindig várat magára, de a nemzetközi normáknak megfelelő útlevelet 2011. december végére sikerült bevezetni. Kérdéses, hogy a személyi igazolvány bevezetése valóban a közbiztonságot segíti a bűnözők nyilvántartásával, vagy az etnikai alapú diszkrimináció (ún. ethnic profiling) eszköze lesz a törzsi hovatartozás feltűntetésével?

Állam- és közigazgatás

Dél-Szudán államformája demokratikus szövetségi (elnöki) köztársaság. Elnöke a dinka Salva Kirr, alelnöke pedig a nuer Riech Machar. A parlament Felsőházra – Council of States (Államok Tanácsa) – és Alsóházra – National Legislative Assembly (Nemzeti Törvényhozó Gyűlés) – tagolódik. A jelenlegi kormány 2010-ben, a déli regionális autonóm területi választásokkor került hatalomra. Bár vegyes etnikai összetételű, de a 21 miniszter és 19 helyettes alkotta 40 fős kormány 41%-a dinka nemzetiségű. A második legnagyobb dél-szudáni etnikum, a nuer 14%-ban képviselteti magát, a fennmaradó helyeken a shilluk, az azande és a bari törzs képviselői osztoznak.

A kormánypárt a polgárháború idején alakult lázadó szervezet, az SPLM vezetőit foglalja magában, és a politikai szervezet gerillahadserege, az SPLA (Sudan People’s Liberation Army) alkotja a Dél-Szudáni Fegyveres Erők állományát. A kormány létszáma aránytalanul nagy, több minisztériumot célszerű lenne összevonni a hasonló területtel foglalkozó ágakkal. A területi képviselet szerinti megoszlás sem arányos, bár a tárcákat a dél-szudáni tartományok megosztva működtetik. A központi, dinkák általa lakott Jonglei államból 11 miniszteri posztot töltenek be, míg a nuer lakosú jellemzően lázongó Unity egy hellyel sem rendelkezik. Erős Warrap állam befolyásos embereinek listája is: 9 miniszteri pozíciót kézben tartva innen származik a miniszterelnök, a Központi Bank elnöke, valamint a Belbiztonsági és az Igazságügyi miniszter.

A kevesebb befolyással rendelkező törzsek Jubát ezért nepotizmussal és korrupcióval vádolják, de a hivatalos felmérés szerint az ellenzéki szervezetek népszerűsége meglehetősen alacsony az ország lakosai között. Az eddigi első átfogó közvélemény-kutatás eredménye szerint a dél-szudániak többsége úgy gondolja, az országuk jó irányba halad. A dél-szudáni régiók felosztása alapján a központi területek többsége (Bhar el Ghazal-73%) egyet ért a fenti állítással, de Felső-Nílus tartomány lakosainak 53%-a szerint az ország rossz irányba tart.

A demokratikus intézmények kézzelfogható felépítése útján a jubai Elnöki Palota felépítése után a kormánynak határozott elképzelései vannak egy új, az ország szívében fekvő, a dinka népcsoport egyik középpontjának számító falu, Ramciel fővárossá alakításáról. Juba amellett, hogy túlságosan délen fekszik, a várost körülvevő állattenyésztésre használt földeken a terjeszkedés, növekedés sem valósítható meg. (A kormány hasonló grandiózus terve a nagyobb városok átalakítása autentikus dél szudáni motívumok alapján: a bádogvárosokat rinocérosz (Juba) és zsiráf (Wau) valamint egyéb állat-és növényvilágot idéző formákban építenék újjá.) A projektek megvalósítása azonban hosszú évekbe telhet, és drágán kivitelezhető az infrastrukturálisan elmaradott ország esetében. A negatív dél-szudáni visszhangok szerint a gazdaságilag gyenge országnak nem egy új, komoly anyagi terhekkel járó központ építésére van szüksége a megoldandó problémák megkoronázásaként. A ramcieli főváros-tervnek a kisebbségi etnikumok tiltakozása, az ország szerény anyagi helyzete, és a területen őslakos Aliab-Dinkák panasza a kormánnyal való egyeztetés hiányán, és földjük köztulajdonba vételének sérelme mellett még egy szépséghibája van: az alkotmány Jubát jelölte ki Dél-Szudán fővárosának.

Az Átmeneti Alkotmány (Transitional Constitution) az előzetes dél-szudáni régió keretén belül megfogalmazott törvények és alkotmányos elvek alapján készült el meglehetős sietségben a függetlenség napjára. Az alkotmány a társadalmi konszenzus és támogatottság szempontjából vitatott, de funkcióját betölti: van és hatályos. Az alkotmány mellett az államnak nemzetre van szüksége az államépítéshez, azonban Dél-Szudán esetében egyfajta multietnikus állam kategóriájáról beszélhetünk, azaz különböző az etnikumok egymáshoz viszonyított száma, aránya, hatalomhoz való viszonya, így nincsenek meg a nemzetállamiság kritériumai. A legtöbb gondot és dezintegrációt az etnikai vonalak mentén kialakuló széthúzás, elitizmus jelenti a nemzeti kohézióra nézve, mivel ez megakadályozza az összes etnikum képviseletét és részvételét az állam irányításában, hátráltatva a dél-szudáni nemzeti öntudat kialakulását.

Az új államot szimbolizáló díszletek, melyek az ideális nemzeti egységet képviselik, érdekesek: a nemzeti zászlóban az SPLA mozgalmi jelvénye él tovább, a hivatalos dél-szudáni hadsereg pedig teljes egészében a fenti szervezet jogutódja, melyhez más milicisták csatlakozását örömmel fogadják. Maguk a déliek még a függetlenséget megelőzően úgy jellemezték országukat, hogy mivel himnuszukat egy tehetségkutató verseny keretében szerezték demokratikus választás és döntés alapján, a referencia igazolja: az állam kész az önálló, érett kormányzásra.

Azonban a friss afrikai demokrácia egyik komoly elmaradása a független sajtó, illetve maga a média hiánya (elsősorban kapacitásbeli, infrastrukturális és anyagi gondok miatt). A déliek 82%-a soha nem használ internetet és 69% nem néz televíziót, a legelterjedtebb információforrás a rádió, ezt sorrendben a szóbeli kommunikáció és a törzsi megbeszélések követik. (IRI poll) A térségről a legjelentősebb hírközlő és informáló tevékenységet a BBC végzi, a brit szervezet felvállalta az önálló újságírók és televíziós szakemberek képzését és támogatását.

A támogatás nemcsak a sajtó, hanem a közszolgálat különböző területein is elkél: egy új ország közigazgatásának és adminisztrációjának kialakítása nehéz feladat a mostoha körülmények között, de segít valamennyit a CPA átmeneti időszakában működő részleges autonómiával és önkormányzattal rendelkező dél-szudáni régió tapasztalata, valamint a baráti szomszédok támogatása. Kenya a kapacitásnövelő program keretében 200 közszolgát bocsát régi-új szövetségese segítségére a nemzetközi IGAD szervezet kapacitásnövelő programjában. Ahhoz, hogy a vezetést és döntéshozatalt támogatni képes dél-szudáni réteg kialakulhasson, nem elég a törzsi nyelv ismerete: gond az, hogy a gyarmati múlttal bíró országban még a közszférában dolgozók sem beszélik száz százalékosan az egység és a függetlenség nyelvét, az angolt, így a multietnikus állam ügyintézése nehezen tud professzionális és hatékony szintre jutni. Ráadásul kevesebb, mint 5%-uk rendelkezik diplomával, és 50%-uk csupán általános iskolai képzésben részesült. (UNDP-Human Resources prezentáció) Így fontos lenne, hogy valóban azok kerüljenek a közszolgálati pozíciókba, akiket nyelvtudásuk, képzettségük alkalmassá tesz annak betöltésére. A kormánytagok és vezető pozíciót birtokló déliek között is kevésnek van megfelelő képzettsége, ritka a diplomával vagy felsőfokú képesítéssel rendelkező. Az oktatás biztosítására létezik ugyan egyetem Dél-Szudánban (Juba University, Catholic University of South Sudan) is, de nívós képzést a régióban a Nairobiban található intézmények nyújtanak, a dél-szudáni elit, az SPLA vezetői is ide járatják gyerekeiket.

Határ-demarkáció

A határkérdés elsősorban az északi szomszéddal, Szudánnal jelent feszültséget Dél-Szudán számára, mivel a rendszeres tárgyalások ellenére még mindig nem sikerült kölcsönösen elfogadott, legitim határvonalakat kijelölnie a feleknek. Az ország déli, keleti és nyugati határain az egységes 1956-os gyarmati határok maradtak érvényben.

A referendumok során a lakosság etnikai összetétele és identitása játszotta a főszerepet a déli területekhez való csatlakozáskor. A közigazgatási megyék, amelyek a brit gyarmati uralom alatt alakultak ki, képezhetik az új határ vonalát északon. De a pontos határ-demarkáció több okból is feszültséget okozhat: az új határvonal az olajmezők térségét szeli át, így minden négyzetkilométernek gazdaságilag jelentős szerepe lehet a felek számára. Az etnikai összetétel alapján elméletben el lehetne dönteni a területi hovatartozást, de ebben a térségben több vándorló népcsoport él, akik identitása különbözik a letelepedett dél-szudáni fekete afrikaiakétól. Ez a helyzet az egyik legkritikusabb vitatatott területtel, Abyei térségével, amely amellett, hogy az egyik leggazdagabb olajtermelő vidéken fekszik, a két népcsoportnak az északhoz hű nomád baggara misserya és a déli kötődésű ngok dinka törzsnek is otthont ad. Az arab identitású, nomád legeltetésből élő, a kartúmi vezetéshez hű baggara etnikum csak a száraz évszak négy hónapjában tartózkodik időszakos szálláshelyként a területen, a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó dinkák pedig letelepedett életmódot folytatnak falvaikban. Az Abyeire vonatkozó CPA határozat kimondta: „a terület speciális adminisztratív státuszt élvez a béke-megállapodás átmeneti időszakában. Állandó lakói, a ngok dinkák Dél-Kordofán és Észak-Bahr al-Ghazal tartomány polgárai, a nomád misseriya csoportnak pedig elidegeníthetetlen joga marad a területen való áthaladás, átmeneti tartózkodás és állataik legeltetése.”

Az elmúlt években Al-Bashir egyfajta diplomáciai fegyverként használta az északi határ menti törzseket, és Kartúm látta el őket fegyverekkel. A ngok dinkák szeretnék, hogy az Abyei területére lépő, áthaladási és legeltetési jogaikat gyakorló misseriyák fegyvertelenek legyenek, akik állataik védelmére hivatkozva ragaszkodnak fegyvereikhez. A két népcsoport közti alacsony intenzitású konfliktus időről-időre a háborús incidens küszöbéig fajul a déli és északi „hátország” bekapcsolódásával. Ez történt akkor, amikor a szudáni elnök elutasította a terület eredeti határait megállapító bizottság jelentését, ami a béke-megállapodások megsértésével 2008-ban a szudáni kormány és az SPLA-erők véres összecsapásához vezetett. Ekkor Abyei városa csaknem a földdel vált egyenlővé.

A határviták megoldására felkért hágai Állandó Választott Bíróság a 2005-ös egyezménytől kisebb területet ítélt Abyeinek, amely döntést a felek elfogadták, de a határ-demarkációról ezt követően sem sikerült megegyezni. A 2011 januárjában a területre kiírt népszavazást bizonytalan időre elhalasztották, mivel az Abyei Referendum Bizottság nem tudott megegyezni arról, hogy a vándorló misseriya törzsek is jogosultak lehetnek-e a szavazásra. Amennyiben a vegyes déli-északi összetételű bizottság úgy döntött volna, hogy a nomád arab népcsoport nem vehet részt az önrendelkezési referendumban, a terület a dinka lakosság szavazatai alapján Dél-Szudánhoz kerülne.

A kartúmi támogatással életben tartott feszültség 2011. január 7–9. között halálos áldozatokkal járó fegyveres összecsapásokhoz vezetett. 2011 májusában az észak-szudáni hadsereg az SPLA-val vívott heves harcok után elfoglalta Abyei városát. A bombázások és aknavető-támadások után a Szudáni hadsereg harckocsikkal vonult be a városba, kitiltva onnan minden ellenséges erőt. Az ENSZ nyomására Szudán visszavonult az elfoglalt területekről, és 2011 júniusától az ENSZ békemissziója, a United Nations Interim Security Force for Abyei gyakorol fennhatóságot a területen, a két fél erőinek visszavonását felügyelve és ellenőrizve.

A vitatott területek a két ország határán, Abyei-jel a középpontban. Északabbra a 2005-ban javasolt határvonal
(Forrás: media.economist.com)

A határokat illető eddigi részleges észak-déli megállapodást Thabo Mbeki volt dél-afrikai elnök, az Afrikai Unió közvetítőjeként hozta tető alá. 2011 júliusában az ENSZ Biztonsági Tanácsa 300 etiópiai békefenntartót rendelt a határ térségébe, ahol egy demilitarizált puffer zónát létesítettek (innen mind az északi, mind a déli hadseregnek ki kellett vonulnia). A Szudán déli részén történő incidensek, a szeparatista csoportok kormány elleni harca miatt Kartúm azzal vádolta meg fiatal szomszédját, hogy segíti a határ menti lázadók tevékenységét. A demilitarizált övezet létrehozásával, a határok biztosabb ellenőrzésével egymás lázadóinak támogatása, az utánpótlás biztosítása nehezebbé válhat. A két fél megegyezett a közel 2000 km-es határon 10 határátkelő megnyitásáról a közlekedés megkönnyítése érdekében. A határ-megállapodás szerint az esetleges incidenseket pedig a 6-6 északi és déli katonából, valamint 6 etiópiai békefenntartóból álló csapat vizsgálja majd ki. A vegyes járőrcsapatok a határ menti béke fenntartása mellet az együttműködésre is példát jelenthetnek.

Abyei régió sorsát illetően 2011 novemberének végén kezdeményezett a két fél tárgyalásokat Addis Abebában az Afrikai Unió és Etiópia asszisztálásával. Abyei szimbolikus jelentőséggel bír a határ-demarkációt illetően, hiszen a helyzet megoldása precedensjellegű lehet: ha az erőszak kerekedik felül a vitákban, az könnyen átterjedhet más határmenti vidékekre, lángba borítva az érzékeny státusú területeket. A határ-demarkációt a déli fél ún. soft-border formában képzeli, vagyis a kereskedelmi és gazdasági folyamatok fenntartása érdekében könnyebb átjárhatóságot tesznek lehetővé, ami főként a vándorló nomád törzsek életvitelének fenntartását biztosíthatja. A konkrét elvek kidolgozása megkezdődött, de a két ország közt kipattanó fegyveres konfliktus lassítja a végső megegyezést e kérdésben. A konferencia talán legjelentősebb eredménye, hogy meghosszabbítják és kiterjesztik az UNISFA felhatalmazását a vitatott területeken. Vagyis a nemzetközi szervezet még valószínűleg hosszabb ideig tartózkodhat a potenciális „kelet-afrikai Kasmír” térségében a békét felügyelve, amíg a felek el nem jutnak arra a szintre, hogy egységes határ-megállapodást és monitorozó rendszert vezetnek be. Szudáni vélemények szerint lehetséges megoldás a régió számára az északi és déli elnök közös felügyelete alatti önálló státusz biztosítása lenne, ami együtt jár a kéksisakosokon kívüli fegyveres erők térségbeli eltávolításával. Dél-Szudán a kormány hivatalos álláspontja szerint azonban ragaszkodik a Választott Bíróság és a vegyes bizottságok által neki ítélt területhez, a tárgyalásokban erről az alapról indul ki Abyei-t illetően. Így a térségben a jelenlegi viszonylagos békét az ENSZ misszió fenntartása jelentheti a vitás felek az átfogó megegyezésig.

Migrációs kép

Az ENSZ adatai szerint az 1955-1972-ig és az 1983-2005-ig tartó polgárháborúban 3 millióan vesztették életüket, s nagyjából 5 millióan váltak földönfutókká környező országok menekülttáborainak lakosaiként, vagy belső menekültként (Internally Displaced Person –IDP). A független Dél-Szudán kikiáltásával megindult a migránsok tömegeinek visszatérése szülőföldjükre. A déli kormány már 2010-ben meghirdette anyagi támogatással járó hazatérési programját, amelyet a sikeres referendum és a függetlenség kikiáltásának eredményeként eddig tömegek vették igénybe. De a környező országok menekülttáboraiból visszatérő migránsokat a függetlenségét elnyert régi-új hazában nem kánaáni állapotok fogadják, sokuk hasonló körülmények közé (ugyanolyan menekülttáborokba) kerül, mint amit az új otthon reményében elhagyott Ugandában vagy Kenyában. Ugyanakkor számos déli kötődésű afrikai már vissza se tér ősei földjére, mivel már sem rokonuk, sem ismerősük nincs délen, s egzisztenciájukat Kartúmban vagy vonzáskörzetében alakították ki. A függetlenséget követően feszültségforrást jelentett, hogy a szudáni kormány nyilvánvalóvá tette, ellehetetleníti a dél-szudáni állampolgárok északon tartózkodását, akár az alkotmány megváltoztatásával is.

A menekültek többsége az ország északi határán keresztül érkezik főként Szudán és a vitatott területek térségéből. A veszélyes határvidéki szakaszról azonban nehezíti a beljebb jutást Dél-Szudán területére az aknamezőkkel borított és a heves esőzések által feláztatott talaj. A lázadó csoportok tevékenységének köszönhető aknamezők azokon a fő utakon találhatóak, amiken a több ezer főnyi menekült biztonságosabb belső régiókba való elszállítását meg lehetne oldani. Az ENSZ menekültügyi biztosa (UNHCR) szerint napi átlagban körülbelül 1200 menekült érkezik Dél-Szudánba, és a kritikus biztonságú határövezetben 5-7000 fő tartózkodhat. A függetlenség elnyerése óta 350.000 menekült lépett Dél-Szudán területére. Az egyik legnagyobb gond, hogy az igen korlátozott anyagi forrásokkal rendelkező ország nehezen tudja a több százezer migránst ellátni, és az élelemhiány a nemzetközi szervezetek szerint hamar éhínségbe kergetheti a befogadó régiókat.

A cikk következő része a kőolaj szerepével, a biztonsági helyzettel, valamint a nemzetközi szervezetek stabilizáló törekvéseivel foglalkozik bővebben.